Gyermekversek erdeje – interaktív előadás premierje a hétvégén a váradi Lilliput Társulatnál

Gyermekversek erdeje – interaktív előadás premierje a hétvégén a váradi Lilliput Társulatnál

Három éven felülieket vár legújabb, interaktív előadására a hét végén a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata

Fotó: Szigligeti Színház

A magyar költészet napjához kapcsolódva készül új bemutatójára a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata – közölte a társulat.

Krónika

2023. április 13., 13:332023. április 13., 13:33

A Verselő verserdő című, 3 éven felülieknek ajánlott produkció magyar gyermekversekből és dalokból készült összeállítás, amelynek bemutatóját szombaton délelőtt 11 órától tartják az Árkádia Színház – vagyis bábszínház – kistermében. A második előadáts vasárnap szintén 11 órától lesz.

Az előadás a Játék a költészettel alcímet kapta, hiszen a bábosok, előadók és nézők együtt, egy légtérben vesznek részt az interaktív verselésben és muzsikálásban.

Az előadást Oláh Anikó Katalin, Stéfán Bodor Mária, Csepei Róbert játssza, a rendező Oláh Anikó Katalin, a zeneszerző Csepei Róbert, a báb- és díszlettervező Tomos Tünde. Jegyek kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, illetve online a szokott helyen, a szigligeti.biletmaster.ro oldalon.

korábban írtuk

Kafka Az átváltozás című novellájának átiratát mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház
Kafka Az átváltozás című novellájának átiratát mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház

Franz Kafka Az átváltozás című, világhírű novellája alapján készült előadás premierjét láthatja a nagyváradi Szigligeti Színház közönsége március 31-én – közölte a társulat.

korábban írtuk

Névadójának születésnapján, nők napján avatta fel új termét a nagyváradi Szigligeti Színház
Névadójának születésnapján, nők napján avatta fel új termét a nagyváradi Szigligeti Színház

Szigligeti Ede születésének évfordulóján, március 8-án tartotta a nagyváradi Szigligeti Színház első előadását az új játéktérben, az egykori Transilvania mozi felújított termében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Az Erdélyi Fejedelemség kincseit mutatják be a Csíki Székely Múzeumban

Fejedelmek aranya – Uralkodói reprezentáció Erdélyben címmel időszaki kiállítás nyílik kedden, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) hétfőn az MTI-t.

Az Erdélyi Fejedelemség kincseit mutatják be a Csíki Székely Múzeumban
2024. április 13., szombat

Kilencvenedik születésnapján köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt a Nemzeti Színház társulatának tagját Budapesten.

Kilencvenedik születésnapján köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét
2024. április 13., szombat

Amikor a román király nem kért a magyar bakából – Aranyosszéki katonák történetei kötetbe fűzve

Könyv látott napvilágot arról, hogy a katonaság milyen mértékben és formában szólt bele a 20. században az aranyosszéki egyének, családok, kisközösségek életébe, milyen traumákat, tapasztalatokat, emlékeket hagyott maga után.

Amikor a román király nem kért a magyar bakából – Aranyosszéki katonák történetei kötetbe fűzve
2024. április 11., csütörtök

Száz év erdélyi versei – Zilahon tart irodalmi rendezvényt szombaton az Aradi Kamaraszínház

E-LÍRA 100 – válogatás száz év erdélyi magyar költészetéből címmel tart előadást szombaton Zilahon az Aradi Kamaraszínház.

Száz év erdélyi versei – Zilahon tart  irodalmi rendezvényt szombaton az Aradi Kamaraszínház
2024. április 11., csütörtök

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélték oda a vásárhelyi Látó folyóirat által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélte a szakmai kuratórium az idén alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be csütörtökön a Látó szépirodalmi folyóirat.

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélték oda a vásárhelyi Látó folyóirat által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat
2024. április 11., csütörtök

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján

Világot gyújt és rendet rak a vers, melenget vagy lehűt, bezsongat vagy vigasztal. A vers megváltó rés a mindennapok falán – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére a magyar költészet napja alkalmából László Noémi József Attila-díjas kolozsvári költő.

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján
2024. április 10., szerda

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben

Közismert erdélyi magyar képzőművészeket bemutató sorozat részeként Jovián György Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja „corpus inane” című kiállítását nyitják meg április 18-án a Liszt Intézet bukaresti központjában.

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben
2024. április 10., szerda

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson

A 80 éve született, 2021 februárjában elhunyt, Kossuth-díjas Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön, valamint a Hargita megyei Székelyszentmiklóson, ahol a költő a gyermekkorát töltötte.

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából  Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson
2024. április 09., kedd

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap George Lucas, a Csillagok háborúja-sorozat rendezője május 25-én, a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén – jelentették be kedden a szervezők.

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon
2024. április 09., kedd

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok

Közkívánatra Agócs Gergely néprajzkutató tart interaktív képzést április 29–30. között a torockói Duna-Házban. A Magyar népmese – hagyományos mesemondás című foglalkozást elsősorban, de nem kizárólag pedagógusoknak ajánlják.

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok