Zajlanak az Esetlenségünk krónikája címet viselő új produkció próbái a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínházban – tájékoztatott Tamás István irodalmi titkár.
2013. szeptember 12., 17:182013. szeptember 12., 17:18
A bemutatót szeptember 27-re tervezik, a darab rendezője a franciországi Yves Marc, a Montreuil-i Theatre du Mouvement társigazgatója, aki rendezői munkássága mellett színházpedagógiai tevékenységével is nemzetközi ismertségre tett szert. „A rendező sajátos színházi világa a színész klasszikus művészetét egyesíti a kortárs pantomimmel, a mozgások valamint a gesztusok dramatizálása által” – fogalmaz az irodalmi titkár. A produkció különlegessége, amellett, hogy ez a francia rendező első hazai bemutatkozása, az, hogy a szintén sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház három művésze is szerepel benne. Október elején a társulat a Fehér Ferenc által rendezett Kampf című előadást mutatják be a Gyergyószentmiklóson megrendezett X. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon. A fesztivál után az előadás Sepsiszentgyörgyön is látható lesz, mint ahogy a Barta Dóra által rendezett A per című produkció is műsoron marad az új évadban. Az évad következő bemutatóját Gemza Péter rendezi, J. L. Borges novelláiból kiindulva. A társulat új taggal is bővül, Gáll Katalin az Udvarhely Táncműhelytől szerződött át.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!