2010. október 04., 09:412010. október 04., 09:41
Sarudi Sebestyén József budapesti műépítész fotói, József Álmos helytörténész épülettörténeti kísérőszövege és Balázs István műépítész bevezetője a város rejtett szépségeit mutatja be, a könyv anyaga a négy évvel ezelőtti városépítészeti kiállításról szól. Vargha Mihály múzeumigazgató a bemutatón elmondta, mintha nem is az ő városában készültek volna a kötetben látható fotók, a kötetet lapozgatva mégis büszke arra, hogy sepsiszentgyörgyi.
A kiállítás és a könyv az anyaországnak a határon túli épített örökség megmentésére irányuló törekvéseit bizonyítja. Balázs István műépítész szerint a könyv hazudik, hiszen mindenki látja és tudja, hogy néz ki most a város, ugyanakkor segít is azzal, hogy megpróbálja visszahozni az igényességet, mívességet, amit az építészet művelőinek ma is vállalniuk kellene. A mai város sokkal silányabb és igénytelenebb, mint a 100–120 évvel ezelőtti.
Az albumban bemutatottakhoz hasonló házakat tucatjával bontották le az elmúlt évtizedekben, és teszik ma is, már nem ideológiai, hanem anyagi megfontolásból. Ha valakinek a kezébe akad a könyv, talán rácsodálkozik a részletekre, megérti, hogy a régi ablakok osztásait nem kell kiverni, és hőszigetelő nyílászáróval helyettesíteni, nem kell megvakítani a történelmet, magyarázta Balázs István. József Álmos elmondta, a századfordulós Sepsiszentgyörgyön a jó polgári középréteget a bensőséges életmód jellemezte, a kis családi házak is ezt sugározzák vissza. Sokan úgy mennek el a régi házak mellett, hogy soha rájuk sem pillantanak, ez a kötet viszont rászoktathat arra, hogy nyitott szemmel járjunk az utcán, szögezte le József Álmos.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.