Folytatódnak a leépítések a magyar közmédiában

A Duna Tv-t érinti a legjobban a magyarországi közmédiában elindított leépítési hullám: a kisebbik köztelevízióban minden negyedik alkalmazottnak mennie kell – számolt be róla az Index hírportál.

2011. július 11., 08:362011. július 11., 08:36

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) korábbi tájékoztatása szerint a Duna Tv 454 dolgozójából 124-től válnak meg. A csatorna szinte teljes vezetőségét is elkülték. „Mennie kell Bódis Gábor tájékoztatási igazgatónak, aki hírigazgatóként az összes politikai és közéleti műsort felügyelte, Pörös Géza művészeti igazgatónak (kulturális műsorok), Juhász István gyártási igazgatónak és Kővári Péter közművelődési főszerkesztőnek” – írja az Index.

A csatorna vezérigazgatója Ókovács Szilveszter marad, mivel ő nem az MTVA, hanem a Duna Tv Zrt. alkalmazottja. Korábban új szerződést kapott Bognár Mihály műszaki igazgató, akit az MTVA-ba helyeztek át műszaki igazgatóhelyettesnek. Felmondtak Bencze Andreának, a Közbeszéd, a Heti Hírmondó és a Térkép főszerkesztőjének is. A Duna Tv Híradóját egyébként már május óta az MTI Hírcentrumában készítik. Az Index beszámolója szerint, csakúgy, mint az MTV esetében, a kulturális műsorok szerkesztőségét itt is alaposan csökkentették, így találgatások szerint ősztől a két köztévé kulturális műsorai már külső gyártásban készülnek.

A Kikötő című műsor szinte valamennyi munkatársát elbocsátották, Amán Betti főszerkesztővel egyetemben. A kulturális műsorok minden második munkatársát elbocsátják, köztük minden 50 év felettit. A műsorvezetők közül a legtöbben maradhatnak. Cserháti Ágnes, az MTVA szóvívője közleményében egyébként elodázhatatlannak nevezte a közmédia megújítását, amelyet az érdekképviseletekkel közösen szeretnének megvalósítani. A júliusi módosítás mintegy 2100 munkavállaló munkakörét és szervezetben elfoglalt helyét érinti. Közülük 550 főnek előzetes értesítést adnak át arról, hogy leghamarabb 30 nap múlva fel kívánják bontani a munkaszerződésüket – írta közleményében a szóvivő. Pénteken Nagy Navarro Balázs, a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának elnöke embertelennek és arányait tekintve is kifogásolhatónak nevezte az elbocsátásokat, és újratárgyalást követelt az MTVA vezetésétől.

Létszámcsökkentés a BBC-nél
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint több ezer munkatársától készül megválni a BBC, amely az előfizetési díjak befagyasztása miatt költségcsökkentő intézkedésekre kényszerül. A brit közszolgálati médiatársaság és a kormány között tavaly ősszel létrejött megállapodás értelmében a következő hat évben nem változik a jelenleg 145,50 fontos éves előfizetési díj, ez azonban becslések szerint az előfizetési díjból származó bevételek reálértékének 16 százalékos csökkenését jelenti az időszak végéig. A BBC vezetése ősszel 20 százalékos költségleépítési tervezetet terjeszt az irányító testület elé, és a takarékossági program részeként a következő öt évben háromezer fővel csökkenne, 17 ezerre apadna az alkalmazotti gárda létszáma. Az éves előfizetési díjat a törvény szerint minden brit háztartásnak fizetnie kell, amelyben bármely eszközzel – televízión, számítógépen, mobiltelefonon – nézhetők és rögzíthetők a televíziós adások.



 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat