Az 55 éve működő Benedek Elek Emlékházban tisztelegnek a találkozó résztvevői a 165 évvel ezelőtt született mesemondó szellemisége előtt
Fotó: Benedek Elek Emlékház
Immár harmadik alkalommal tartják az Erdélyi Népmesemondó Találkozót, az eseményre Háromszéken kerül sor.
2024. október 23., 16:252024. október 23., 16:25
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Sepsiszentgyörgyi Fiókegyesületének a közreműködésével október 24-26. között szervezi meg a Szóperencia Egyesület, a Benedek Elek emlékház és a Tekergő Meseösvény Egyesület a találkozót.
Amint az EME közleményében szerepel, a rendezvény célja
szülők, nevelők, szociális munkások és pszichológusok számára is az élőszavas mesélés mikéntjéről, hogyanjáról, miértjéről egyaránt. Ugyanakkor várnak mindenkit, aki szereti a meséket.
A 2024-es év különösen jó alkalom a találkozásra, együtt ünneplésre, hiszen több fontos esemény is van, amelyről időnként jó együtt megemlékezni: immáron 20. alkalommal ünnepli A népmese napját kicsi és nagy egyaránt, egész Kárpát-medence szerte (Kovács Marianna, a Százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár igazgatója és a Magyar Olvasástársaság közös kezdeményezésére),
és nem utolsó sorban az ífjú Szóperencia Egyesület 5. évfordulóját is megtartják.
„E jeles alkalmakból kiindulva választottuk az idei találkozó fő beszédtémájául Benedek Elek máig élő örökségét, együtt vizsgáljuk mindezt a kortárs mesemondás és mesealkalmak, aktuális jó gyakorlatok és főbb kihívások tükrében” – olvasható a közleményben.
A rendezvénysorozat programjait Kézdivásárhelyen, a Kisbaconi Művelődési Házban, valamint a Benedek Elek Emlékházban tartják. Részt vesznek mesemondók, előadóként néprajzkutató és irodalomtörténész is. További részletek az EME honlapján találhatóak.
Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünneplik a magyar népmese napját Kárpát-medence-szerte. Hogy mit jelent ez az ünnep Elek apó leszármazottai számára, az ükunokát, Bíró Boróka közgazdászt, egyetemi tanárt kérdeztük.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!