Filmfesztivál a filmekért

A program színes, a helyszín üde, a választék színvonalas, színtiszta a szándék, a plakát sárga a 12. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztiválon. Ez a fesztivál a filmekért van, a filmekről szól. Ez pedig igenis szóra érdemes, mert sajnos ez már sok filmfesztivál esetében nem természetes jelenség.

2010. november 09., 09:462010. november 09., 09:46

A marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivállal szinte egy időben, november 4-én kezdődött meg az International Film Festival Bratislava, amely 11-éig tart.

A versenyprogramban román filmek is szerepelnek: Constantin Popescu A fiatal harcos portréja (Portretul luptătorului la tinereţe) című filmjét a nagyjátékfilm kategóriában vetítik, a dokumentumfilmek versenyébe pedig Alexander Nanau A világ Ion B. szemével (Lumea văzută de Ion B.) című alkotása került, amely egy népszerű művésszé lett hajléktalan történetét meséli el. A rövidfilmek között Serge Avédikian Chienne d’histoire című, Cannes-ban díjazott lenyűgöző animációja is szerepel.

A Panoráma szekcióban is neves fesztiválokon bemutatott és díjazott filmeket lehet megnézni. Talán a fesztivál egyik legérdekesebb alkategóriája a Focus szekción belül A rosszak jól alszanak (The Bad Sleep Well) – ez egyébként a programban is szereplő Kuroszava Akira-film címe –, amely a korrupciót tematizáló filmekből kínál válogatást. Ebben látható Makk Károly Így ahogy vagytok című új filmje, valamint Alexandru Solomon Kapitalizmus – A mi titkos receptünk című filmje is.

Fókuszban a szlovák filmek

A fesztivál egyik díszmeghívottja Jan Švankmajer cseh rendező, akinek a szürrealista, pszichoanalitikus jellegű, animációs technikával ötvözött filmjei a film- és animációtörténet egyedülálló gyöngyszemei. Ugyanebben a szekcióban ismerhetjük meg Pablo Trapero fiatal argentin filmrendező, valamint Raphaël Nadjari eddigi munkásságát, de Mundruczó Kornél összes filmjét is újból láthatja a közönség. A négy rendezővel négy délelőtt beszélgetést is szerveznek. Végül, de nem utolsósorban a fókuszban ezúttal a szlovák film áll, ahol idei szlovák, többnyire tv- és dokumentumfilmeket lehet megnézni, némelyek vetítése ezek közül világpremier.

Nehéz döntések

Ilyenkor mindig csak az a baj, hogy aki mindent meg akar nézni a városból, és ebből az igen gondosan, mondhatni, a film iránti szeretetből válogatott filmes repertoárból, annak minden órában döntést kell hoznia. A figyelem így ezer irányba szóródhat ebben a kicsi nagyvárosként emlegetett fővárosban a hangulatos pozsonyi sétálóutcákat bejárva, az épületekről az utcai művészekre, a kávézókból és vendéglőkből kiszüremkedő hangulatról, illatokról a parkokban szinte bokáig álló sárga avarra. Végül a mozitermekben a mozaikosított figyelmet összpontosítani lehet, hogy aztán az újra szétszóródjék a filmvásznon túl.

Szerző: Plájás Erzsébet, Pozsony

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten