Filmek helyett diszkó a mozikban

Kovászna város polgármestere elhatározta, hogy bepereli az országos mozivállalatot. A filmszínházak törvényét az elmúlt év végén szavazta meg a parlament, ez alapján az ország 318 moziépülete az állam magántulajdonából átkerül az önkormányzatokhoz.

Bíró Blanka

2009. augusztus 28., 10:182009. augusztus 28., 10:18

A jogszabály előírja, hogy az ingatlanok rendeltetését 15 évig nem lehet megváltoztatni, tehát biztosítani kell a filmvetítést, emellett kulturális tevékenységeket lehet szervezni. Bár az átadást hat hónap alatt kellett volna lebonyolítani még sem a sepsiszentgyörgyi épület, sem a kovásznai Győzelem mozi épülete nem került át a városok tulajdonába. Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere elmondta, a mozivállalat képviselői halogatják az átadást, a levelére nem válaszolnak.

A polgármester úgy tudja, hogy meghosszabbították az épületben jelenleg is diszkót működtető cég bérleti szerződését is.  Kovászna városának nincs művelődési háza, ezért az önkormányzat korszerűsíteni szeretné a a filmszínház épületét, előadótermet rendeznének be, mosdókkal és ruhamegőrzővel, ahol előadások mellett filmvetítésre is lenne lehetőség. A beruházás értéke mintegy 500 ezer euró lenne, de ha a városháza saját alkalmazottai végeznék el, felére csökkennének a költségek.

A polgármester a következő tanácsülésen a testület elé terjeszti a javaslatát, és ha a városatyák megszavazzák, beperelik a mozivállalatot. Hasonló a helyzet Sepsiszentgyörgyön is, ahol a város elméletben már áprilisban megkapta, a gyakorlatban azonban még mindig nem vehette át a Művész mozi épületét. Az ingatlant bérlő brassói üzletember nem vette át az átadásról őt értesítő ajánlott leveleket, sőt be is perelte a mozivállalatot. Mivel a városháza nem tudja felleltározni, nem is tudja átvenni az épületet. 

A brassói Gheorghe Iliescu vállalkozónak 2010-ig van érvényes bérleti szerződése, diszkót működtet a moziépületben. Antal Árpád polgármester korábban elmondta, amint a szerződés lejár, a bérlőnek távozni kell, az épületben újra biztosítani fogják a feltételeket a filmvetítésre, és valószínő, hogy az Andrei Mureşanu Színházat költöztetik majd oda.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten