2010. augusztus 26., 09:592010. augusztus 26., 09:59
Amint arról korábban már beszámoltunk, a magyar–román–angol nyelvű előadás mintegy 50–60 interjú alapján készült, a megkérdezettek elmesélték, hogyan élték meg a fekete március eseményeit, és az milyen nyomot hagyott bennük.
Egy év után mérleget készített az előadás házigazdája, a Yorick Stúdió vezetője, Sebestyén Aba színművész. A szerdai sajtótájékoztatón mind a társulatvezető, mind Gianina Cărbunariu, mind a színészek jelen voltak.
Eddig 26-szor adták elő a produkciót, és közel 3000-en látták az előadást. Az országban több városban játszották, számos nemzetközi fesztiválon is szerepelt, s a legtöbbről díjjal tértek haza. Az előadásokat majdnem mindenhol a közönséggel folytatott beszélgetés követte. Cărbunariu számára igen tanulságos volt az, ahogyan az előadások nyomán sok-sok sajátos emlék, élmény merült fel a nézőkben, így, mint mondta, akár folytatni is lehetne egy következő előadással a téma elemzését. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a kifogások között az szerepelt, hogy nem mondták ki a darabban a végső igazságot az eseményekkel kapcsolatban, holott nem ezt tartották fő céljuknak. „A célunk csupán az volt, hogy a marosvásárhelyieknek játszszunk, találkozzunk velük, és beszéljük meg a történteket. Ragaszkodtam hozzá, hogy idén éppen március 19-én és 20-án játsszuk a darabot” – mondta Cărbunariu. A szerző-rendező fontosnak tartotta azt is elmondani: politikusok nem szerepelnek az előadásban, nem is hívták meg őket, de ha akarták, nyilvánvalóan megnézhették a darabot.
Elsősorban az egyszerű emberek impresszióira voltak kíváncsiak. A darab „önellátó”, a díjakkal járó honoráriumokon kívül nem kaptak támogatást, tehát senki és semmi nem befolyásolta a véleményalkotásukat. A 20/20 miután Budapesten már játszották, hamarosan Bukarestben is látható lesz, ugyanis meghívást kapott az Országos Színházi Fesztiválra.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.