Félidőn túl az Interferenciák: hazai alkotók, koncert, könyvbemutató

Az Ahogy tetszikTompa Gábor rendezésében. A produkció a várnai Stoyan Bachvarov Állami Színház vendégelőadása •  Fotó: Rossen Donev

Az Ahogy tetszikTompa Gábor rendezésében. A produkció a várnai Stoyan Bachvarov Állami Színház vendégelőadása

Fotó: Rossen Donev

A kilencedik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál elérkezett második feléhez, de a következő napokban is színes és sokszínű programokkal várja a színházkedvelő közönséget.

Krónika

2024. november 11., 13:192024. november 11., 13:19

A kolozsvári fesztivál látogatói még láthatják a két kiállítást az emeleti előcsarnokban, emellett részt vehetnek egy könyvbemutatón és egy koncerten is.

A következő napok programjai között szerepelnek olyan ismert hazai alkotók előadásai, mint Tompa Gábor, és Sebestyén Aba, de olyan nemzetközi virtuózok is fellépnek a fesztiválon, mint Annelie Gahl és Sacha Bota.

Sacha Bota és Annelie Gahl Európa-szerte elismert hegedűművészek Say the Song című koncertjét hallgathatja meg háétfőn este az Interfernciák közönsége •  Fotó: Zamuel Helga Galéria

Sacha Bota és Annelie Gahl Európa-szerte elismert hegedűművészek Say the Song című koncertjét hallgathatja meg háétfőn este az Interfernciák közönsége

Fotó: Zamuel Helga

November 11-én, hétfőn délután 6 órától és este fél 8-tól a Stúdióteremben kerül sor Sacha Bota és Annelie Gahl, Európa-szerte elismert hegedűművészek Say the Song című koncertjére, amely igazi csemegét kínál a klasszikus zene rajongóinak. Az est középpontjában Bartók Béla 44 duója áll, a két művész különleges figyelmet fordít a hangzás retorikai és expresszív jellegére. Bartók ebben a művében újszerű módon ötvözi a klasszikus zeneszerzési módszereket a kelet-európai népzene nyers, autentikus hangzásvilágával. A zenei élményt egy videofelvétel is gazdagítja, amely Bartók 44 duójának négyrészes szerkezetéhez kapcsolódik: történelmi filmrészletek,

Bartók helyszíni felvételeinek részletei és az általa készített fényképek alkotnak álomszerű, vizuális összhatást, amely még inkább elmélyíti a koncert hangulatát.

November 12-én, kedden délután 1 órakor a színház emeleti előcsarnokában Tompa Gábor legújabb verseskötetének a könyvbemutatóján vehetnek részt az érdeklődők. A Hamlet homloka című verseskötetről a szerzővel Karácsonyi Zsolt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője beszélget.

Szintén november 12-én, délután 5 és este 9 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának és a Yorick Stúdiónak a közös produkciója látható a Stúdióteremben. Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regényének színpadi adaptációját Sebestyén Aba rendezte.

A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül. Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Harminc évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel.

November 13-án, szerdán este 7 órától William Shakespeare szerelmi vígjátékát, az Ahogy tetsziket tekintheti meg a közönség Tompa Gábor rendezésében. A produkció a várnai Stoyan Bachvarov Állami Színház vendégelőadása.

„Hátat tudunk-e fordítani az igazságtalan társadalomnak és uralkodóinak? Megoldás-e az ardennes-i erdőbe menekülni? Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának szereplői a természet és a színház szabadságát ünneplik. Tompa Gábor előadásában a szerelem erőt ad a léleknek és a testnek, a művészet felszabadít, a természet pedig gyógyít. Az identitásjáték javában zajlik, de vajon biztonságos-e?”– jegyzi meg Aglika Oltean az előadás dramaturgja.

November 14-én, csütörtökön délelőtt 11 órától az Interferenciák idei tematikájához kapcsolódva, a színház emeleti előcsarnokában kerül sor dr. Marian Popescu egyetemi előadótanár 35 év. Színház Romániában a cenzúra után című szakmai előadására, melyet egy kerekasztal-beszélgetés követ.

A beszélgetés résztvevői: Tompa Gábor, Marian Popescu, Darvay Nagy Adrienne, Anca Măniuţiu, Crenguța Manea.

Ugyancsak november 14-én este 7 órától a Kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház nagytermében, a november 7-ei előadást követően újra lehetőség van megtekinteni Eugène Ionesco A légbenjáró című abszurd drámáját Tompa Gábor rendezésében, a kolozsvári román társulat előadásában.

„Tompa Gábor alkotói csapatával karöltve zeneművet kreál a ionescói szövegből, amelyben testüket és hangjukat felhasználva játszanak a ritmussal, a kórusharmonizálással, a disszonanciával és a szinkópákkal. Sétálgatás, egyensúlyozás és költői ugrások közepette hoznak vissza a köztudatba egy darabot, amelyet méltatlanul felejtettünk el, ugyanúgy, ahogy a szereplők – és implicite, mi magunk is – elfelejtettünk repülni. Mert ki hisz ma még a költőkben, és milyen eszményeket vallunk magunkénak?” – írja az előadás szinopszisában Ștefana Pop-Curșeu.

korábban írtuk

Klasszikus művek kerülnek középpontba az Interferenciák következő napjaiban
Klasszikus művek kerülnek középpontba az Interferenciák következő napjaiban

A kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál továbbra is kiemelkedő produkciókkal várja a színházszerető közönséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van
2025. június 28., szombat

Nők Jókai árnyékában – és fényében

Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.

Nők Jókai árnyékában – és fényében