Fotó: A szerző felvétele
2011. augusztus 23., 06:202011. augusztus 23., 06:20
A 750 férőhelyes, amfiteátrumszerűen kialakított nyári színház nézőterén nem maradt üres ülőhely, mire minden érdeklődő bejutott az egyetlen nyitott bejáraton – a másikat a budapesti csapat kamionja állta el, a társulat ugyanis saját hang- és fénytechnikát hozott magával Váradra, a Nagyváradi Magyar Színház pedig további felszerelésekkel egészítette ki az arzenált.
A látványos, mintegy 250 kosztümöt felvonultató előadás előtt Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere idézte fel a középkori vár Csonka-bástyájába megálmodott színtér megszületésének történetét, köszönetet mondva azoknak a politikusoknak, akik éveken át kitartottak a projekt mellett, illetve azoknak a történészeknek és régészeknek, mérnököknek és kutatóknak, akik a munkában részt vettek.
Kardos M. Róbert váradi színművész Szent László királyhoz címzett középkorihimnusz-szavalata után már szinte teljesen besötétedett, ekkor vette kezdetét a budapesti táncegyüttes látványos show-elemekkel tarkított előadása. Táncukban a magyar történelem elevenedik meg, a honfoglalástól napjainkig. A korabeli kosztümök, tematikus táncok és különféle zenei irányzatok fúziója különleges, varázslatos hangulatot teremtett az évszázados falakba ágyazott szabadtéri teátrumban. Az Ezeregyév című táncelőadást Román Sándor koreografálta.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.