Ezen a héten zajlik a marosvásárhelyi nemzetközi gitárfesztivál

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Nyolcéves és 34 éves gitárosok is részt vesznek a Marosvásárhelyen most zajló nemzetközi fesztiválon, melyen klasszikus- és dzsesszgitár-mesterkurzusokon tanulnak.

Máthé Éva

2009. augusztus 26., 10:002009. augusztus 26., 10:00

Több országból érkezett jeles művészek részvételével zajlik augusztus 23. és 28. között Marosvásárhelyen a IV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivál, amelyet a Harmonia Cordis Egyesület szervez. Az oktatók délelőttönként és délutánonként klasszikusgitár- és dzsesszgitár-mesterkurzusokat tartanak, esténként pedig koncerteket adnak a Kultúrpalotában, melyekre a belépés ingyenes.

Visszatérők is akadnak

A székelyudvarhelyi Kalapács Viola Beke István Ferenc főszervező, a Harmonia Cordis Egyesület elnökének jobbkeze. Tőle tudtuk meg, hogy a most zajló rendezvényre Magyarországról és az ország szinte minden sarkából érkeztek tanulni vágyó fiatalok, összesen mintegy negyvenen, akik között visszatérőket is találni. A legkisebbek nyolcévesek, a legidősebb résztvevő pedig 34 éves. A mesterkurzusokat vezető művészek Ausztriából, Ausztráliából, Franciaországból, Görögországból érkeztek, és természetesen hazai tanárok is oktatnak. A tanfolyamon való részvételnek ára van, ugyanakkor a szervezők hathatós támogatást kaptak a szponzoroktól is. A gyerekek, fiatalok diákszállóban laknak, menzán étkeznek. „Szervezési gondok természetesen akadnak. Vannak, akiknek nem tetszik a szállás, másoknak az étel nincs ínyére, de ez természetes, hiszen a résztvevők nagyon sok helyről érkeztek, s igyekszünk kielégíteni az igényeiket” – mondta el a Krónikának Kalapács Viola.

A több nézőpont előnye

A mesterkurzust tartó tanárok közül az Ausztriában élő Botos József órájára kérezkedtünk be. „Nyíregyházán születtem, Budapesten gyerekeskedtem, és jelenleg Bécsben élek. Azonkívül, hogy oktatok, unokatestvéremmel, Botos Gyulával csütörtök este fel is lépünk, mi alkotjuk a Botos duót. Majd Pusztai Antallal fogunk együtt játszani, aki szintén Ausztriából érkezett ide. Én itt első alkalommal tartok kurzust. Idén márciusban ismerkedtem meg a szervezővel, Beke Istvánnal, ő hívott meg Marosvásárhelyre” – mondta el magáról a gitárművész. „Mivel rövid az idő, mélyenszántó dolgokat nem művelhetünk, de szerintem hasznos a tanfolyam résztvevőinek, ha a különböző tanárok révén több szempontból közelíthetik meg a gitározást” – magyarázta Botos József, aki épp egy Maroscsapóból érkezett kisfiúval, Iulian Luppal foglalkozott.

Lelkes fiatalok, profi oktatók

„Eugen Man professzor úrtól hallottam a fesztiválról és a tanfolyamról, vele először tavaly szeptemberben találkoztam, ő Bukarestben tanít, és én minden vasárnap hozzá utazom, hogy órákat vehessek – mesélte a 18 éves Raul Guţu, a konstancai Regina Maria Művészeti Kollégium tanulója. – Ezelőtt egy évvel a konstancai zenetanárom ajánlotta, hogy vegyek részt a kolozsvári nemzetközi gitárfesztiválon, ezúttal is az ő tanfolyamára jöttem, tegnap a franciaországi Gabriel Bianco tanított.” Raul családjában még nem volt zenész, ő viszont feltétlenül a bukaresti konzervatóriumban szeretné majd folytatni tanulmányait. Szerinte nagyon hasznos a tanfolyam, tavaly a kolozsvári fesztivál idején kiderült például, hogy téves pengetési technikára tanították meg Konstancán. Kerestély Dóra ősztől a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum tanulója lesz, ötödik osztályba megy.

„Én is klasszikusgitár-tanfolyamon veszek részt, azoktól a tanároktól tanulok, akiktől Raul. Édesapám zenész: basszusgitáros egy zenekarban.” Dóra még nem tudja, hogy zenész lesz-e belőle, de Raul feltétlenül valamilyen zenekarban szeretne majd játszani. A nyárádkarácsonfalvi Pető Csaba szintén a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumba jár, hatodik osztályos lesz idén. Őt Kovács Tünde gitártanárnő hozta, és ottjártunkkor éppen a görögországi Dimitrisz Dekavallasztól leste el a mesterfogásokat. Az iskolában a gitár főszak mellett zongorázik. Tavaly a brassói, körzeti gitárfesztiválon első díjas volt. Kovács Tünde tanárnő elmondta: a vásárhelyi művészeti líceumból 7 gyerek vesz részt a mesterkurzuson.

„Nagyon örvendek, hogy Marosvásárhelyen ilyen nívós gitárfesztivált szerveznek, hiszen ez a városnak is hasznos, és a gyerekeknek nagyon jó lehetőség arra, hogy fejlődhessenek, hiszen sok híres zenész, előadóművész megfordul ilyenkor nálunk, akik félórás kurzusokon foglalkoznak a résztvevőkkel” – mesélte a tanárnő.

A székelyudvarhelyi Becze Magdolna gitár szakos tanárnő Szcsotka Zalán nevű tanítványával érkezett. „Nagyon hasznos, ha a zenélni tanuló gyerekek már zsenge korban megismernek különböző játékstílusokat.”

A péntek estig tartó gitárfesztivál hétfői előadója az olaszországi Gianpaolo Bandini volt, a zárókoncerten a magyarországi Podhorszky Gábor, a főszervező Beke István Ferenc, a szintén anyaországi Pavlovits Dávid, valamint a görögországi Dimitrisz Dekavallasz koncertezik.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten