2011. június 27., 08:482011. június 27., 08:48
A filharmonikusokra adaptált könnyűzenei slágerek némelyike inkább érdekesen, mint jól szólt – a nyitódal, a Stones-féle Satisfaction például eléggé döcögött, de ez főleg annak tudható be, hogy az eredeti dal sosem kiáltott szimfonikus feldolgozásért.
Talán igaz ez a világ kétségtelenül legismertebb gitárriffjét tartalmazó Smoke on the Waterre is, bár azt fenntartom, hogy jobban is megdörrenhetett volna, a kevésbé húzós, inkább lendületes bluesoknál viszont kellemesen bigbandszerű hozzáállással muzsikáltak a profik. Nem meglepő, hogy a Led Zeppelin Stairway to Heavenje már szinte igazi szimfonikus műként szólalt meg, annál kellemesebb csalódás volt viszont a Beatles-egyveleg, amiről sosem gondoltam volna, hogy ilyen jól illik a nagyzenekarra. Az inkább kedves, mint lenyűgöző első rész után jött az igazi élmény: a filharmónia kórusa végigénekelte a szinte csak Queen-dalokból álló második felvonást.
A klasszikus képzettségű kórustagok sokszor nagyon küzdöttek a nehéz és gyors szövegekkel és a számukra bizonyára nem szokványos dallamokkal, de ha néha zavarba is jöttek, hamar megtalálták az ütemet, és állandó mosolyuk, vidámságuk felsőbb szintre emelte a produkciót.
A Flash mintha kifejezetten így íródott volna, a Bohemian Rhapsody, a Love of My Life és az összes többi nagyszerűen illett a szimfonikus közegbe, Horst-Hans Bäcker karmester pedig végül a közönséget is bevonta a produkcióba tapssal és énekkel. A publikum rockkoncertekre jellemző ovációval köszönte meg a koncertet, két ráadást is kikövetelve.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
szóljon hozzá!