Emlékkiállítás Gergely István munkáiból Váradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A csíkkozmási születésű Kolozsváron élt és alkotott szobrászművész, Gergely István domborműveiből és plakettjeiből nyílt kiállítás szombat délután Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának első emeleti előcsarnokában. A tavaly elhunyt képzőművészt családi és baráti szálak is kötik Nagyváradhoz.

Nagy Orsolya

2009. május 11., 10:562009. május 11., 10:56

A tárlat anyagát Banner Zoltán művészettörténész méltatta. „A szobrászat közösségi művészet” – idézte Henry Moore szobrászművészt Banner, majd hozzátette, ez azt jelenti, hogy a „formával, tapintással foglalkozó szobrász” mindig saját közösségének alkot, hazája nagyjait és jelentős eseményeit formázza meg körbejárhatóan. „Mert mivégre van a szobrász? Hogy formát adjon a példás embereknek és sorsfordító eseményeknek. A térbeli formákat alkotó művész az Úr teremtő kezét melegíti újra, s az Isten visszanéz rá” – fogalmazott Banner.

„A szobrász elsősorban arra született, hogy monumentális szobrokat készítsen közterekre” – mondta a méltató. Sajnos Erdélyben Trianon után már magyar ember ritkán kapott ilyen megbízást. Gergely készített szobrokat a székelység néhány nagy alakjáról: Orbán Balázst és Benedek Eleket is megformázta, de a művek sajnos nem lehettek hosszú életűek. Apáczai Csere Jánosról készített, életnagyságnál nagyobb szobra azonban ma is áll az Apáczairól elnevezett kolozsvári gimnázium előcsarnokában.

A KREK megbízásából több szobrot és plasztikát is tervezett Váradra: az ő keze munkáját dicséri például az Ezredév emléktéren álló Lorántffy-szobor, a váradréti református templom udvarán álló emlékmű, amelyet a partiumi ötvenhatosok emlékére állítottak, illetve a váradolaszi református templom udvarán található millenniumi emlékkő. „Addig él Erdély, míg értéket őriz és teremt” – fogalmazott a püspök. Az ’56-os emlékmű a művész utolsó munkája volt. „Imádkozott, hogy azt az egyet még befejezhesse” – mondta Tőkés.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést