Emésztő virtus Váradon

A székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes vendégszerepel a nagyváradi színházban az Emésztő virtus című táncdrámával április 8-án, csütörtökön 19 órától a nagyszínpadon.

Krónika

2010. április 07., 09:082010. április 07., 09:08

Az előadás Tamási Áron Vijjogó sas fia és az Emésztő virtus című novelláinak alapgondolatát viszi tovább, értelmezi újra és egészíti ki, a groteszk, az abszurd irányából megközelítve a történeteket, új megvilágításba helyezve a szereplőket, mint ahogy a morális üzenetet is.

Székely virtus, bosszú, szerelem, bánat és keserűség, tehetetlenség vagy éppen ennek ellentéte, szélsőséges emberi indulatok jelennek meg az előadásban. Kis-Küküllő menti és udvarhelyszéki népzenéből, néptáncokból, hagyományokból építették fel az előadást az alkotók. A koreográfia, dramaturgia, a színpadkép és a rendezés is Dimény Levente és László Csaba munkája.

A Pipacsok tizenhat éve működik művelődési egyesületként, táncegyüttesként pedig már huszonegy éve. Az együttes szerepe jelentős az erdélyi néptáncmozgalomban. Táncosai, vezetői, oktatói három hivatásos táncegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes és az Udvarhely Néptáncműhely alapításában és tevékenységében is részt vállaltak.

Az egyesület tizenöt éve szervezője Felsősófalván a Székelyföldi Tánctábornak, hat alkalommal szervezte meg a Székelykeresztúri Néptánctalálkozót és három alkalommal a Küküllőmenti Néptánctalálkozót. A Pipacsok fontos tevékenységi területe a népzene és a néptáncok gyűjtése, emellett több éve lemezkiadással is foglalkoznak. 2006-ban a Pipacsok Néptáncegyüttest Udvarhelyszék Kultúrájáért díjjal jutalmazták.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron

Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron
2025. május 28., szerda

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel

Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel
2025. május 27., kedd

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak

A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak
2025. május 27., kedd

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. május 27., kedd

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál

Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál
2025. május 27., kedd

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
2025. május 26., hétfő

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán

Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán
2025. május 26., hétfő

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása

A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása
2025. május 24., szombat

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban
2025. május 22., csütörtök

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető

Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető