Elhunyt Toró Tibor atomfizikus

Életének 80. esztendejében vasárnap elhunyt Toró Tibor atomfizikus, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

2010. október 17., 20:042010. október 17., 20:04

Kívánsága szerint Toró Tibor testét elhamvasztják, hamvait pedig a család az általa megnevezett, szívéhez közel álló helyeken – Énlakán, Magyarhermányban, Kányádban, Etéden, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és Temesváron – szórja majd szét.

Toró Tibor 1931-ben a Hargita megyei Énlakán született. Elemi iskolába Magyarhermányon járt, középfokú tanulmányait Székelyudvarhelyi Református Kollégiumban végezte, egyetemi oklevelet pedig 1953-ban a Temesvári Tudományegyetem Matematika-Fizika karán szerzett. Ez évtől az egyetem matematika-fizika majd fizika karán tanársegéd, adjunktus, docens és nyugalmazásáig az elméleti fizika tanszék professzora, 2007-től pedig a Szegedi Tudományegyetem címzetes tanára.

A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Csillagászati Bizottságának tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Bizottsága temesvári fiókjának alelnöke, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteleti tagja, részecskefizikusi, asztrofizikusi és tudományfilozófiai munkássága mellett elismert Bolyai-kutató.

Az első román és magyar nyelvű neutrínó-monográfia szerzője. Magyar, román és angol nyelven kiadott szakkönyvein kívül rangos tudományos ismeretterjesztő munkák egész sorát jelentette meg. Rendszeres meghívottja a nemzetközi atomfizikai és tudományfilozófiai tanácskozásoknak.

Az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet működtető Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja, a Kárpát-medencei magyar pedagógusok továbbképzését szervező Bolyai Nyári Akadémia tiszteletbeli elnöke.

Szakmai elismerésén kívül kiemelkedő az a több évtizede tartó közéleti munkássága, amellyel hozzájárult a romániai magyar és az erdélyi természettudományi, különösen a fizikai, csillagászati és matematikai gondolkodás terjesztéséhez és megismertetéséhez.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten