Elhunyt Marcel Marceau pantomimművész

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Marcel Marceau. A világhírű pantomimművész Marcel Mangel néven született 1923. március 22-én Strasbourgban. Először festőnek készült, elvégezte a képzőművészeti főiskolát is, de a némafilm hírességei – mint Charlie Chaplin, Buster Keaton vagy a Marx testvérek – hatására végül a pantomimet választotta. 1947-ben alkotta meg a csetlő-botló kisember, Bip híres alakját, a külvárosi Pierrot újabb változatát.

MTI

MTI

2007. szeptember 25., 00:002007. szeptember 25., 00:00

A csíkos pulóverbe, fehér tengerésznadrágba és egy szál piros virággal díszített, viharvert kalapba öltözött csavargó poéta Marceau alteregója lett. Bip alakjával egész sorozatot alkotott. 1948-ban mutatta be második pantomimjét, a Halál hajnal előttöt. 1949-ben, miután megkapta a Deburau-díjat, megalapította a Marcel Marceau-pantomimtársulatot. 1947 és 1955 között 25 „mimodrámát” készített, a leghíresebb közülük a Három paróka, a Július 14, és a Don Juan. Tehetsége filmszerepeiben is megmutatkozott: Az első osztály című filmben 17 különböző szerepet játszott.
Nicolas Sarkozy francia államfő szerint „Franciaország egyik legjelesebb nagykövetét veszítette el” Marceau személyében. Emmanuel Vacca színész, Marceau egykori asszisztense pedig azt mondta egykori mesteréről, hogy előadásai bizonyos szempontból tökéletesek voltak, mert egyetlen apró gesztus elég volt ahhoz, hogy egy helyzetet vagy érzelmet megjelenítsen. Szerinte a pantomim a tánc és a színház határán áll, de a Marceau-féle pantomim valamivel közelebb áll a színházhoz.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 24., szombat

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban
2025. május 22., csütörtök

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető

Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető
2025. május 22., csütörtök

Nehezített anyagi körülmények közt szervezik a színház-forradalmasító Harag György előtt tisztelgő centenáriumi emlékhetet

Harag György ikonikus színházi rendező munkássága és öröksége előtt tiszteleg az a centenáriumi emlékhét, amelyet június 1. és 9. között szervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Nehezített anyagi körülmények közt szervezik a színház-forradalmasító Harag György előtt tisztelgő centenáriumi emlékhetet
2025. május 22., csütörtök

A világ Bábel-tornya: 12 nagyjátékfilm és 10 dokumentumfilm verseng a 24. kolozsvári TIFF-en

Tizenkét nagyjátékfilm és tíz dokumentumfilm versenyez a június 13. és 22. közt szervezendő, 24. kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon – jelentették be csütörtökön a szervezők.

A világ Bábel-tornya: 12 nagyjátékfilm és 10 dokumentumfilm verseng a 24. kolozsvári TIFF-en
2025. május 21., szerda

Legjobb Shakespeare-alakítások: a sepsiszentgyörgyi színház két színészét díjazta a szakma

Korodi Janka és Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészei kapták idén a Gábor Miklós-díjat, mellyel évről évre a legjobb magyar nyelvű Shakespeare-alakításokat díjazza a szakma.

Legjobb Shakespeare-alakítások: a sepsiszentgyörgyi színház két színészét díjazta a szakma
2025. május 20., kedd

Első színházi élménynek beillő zenés produkció premierjére készül a temesvári színház

Zenés bábelőadás készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legkisebb nézőinek. A Plüm-Plüm kalandjai című előadást május 28-án 10 órától mutatja be először a társulat.

Első színházi élménynek beillő zenés produkció premierjére készül a temesvári színház
2025. május 18., vasárnap

Ég, föld, harang – Kolozsvárra érkezik a Kossuth-díjas Berecz András fotókiállítása

Berecz András Kossuth-díjas előadóművész Szívverés a magasban című fotókiállítását nyitják meg Kolozsváron május 20-án.

Ég, föld, harang – Kolozsvárra érkezik a Kossuth-díjas Berecz András fotókiállítása
2025. május 17., szombat

Háborús traumák és felejtés: a Madárka premierjére készül a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 20-án 19 órától mutatja be a Madárka című új előadását, amely barátságról, traumáról és az emberi lélek törékenységéről mesél.

Háborús traumák és felejtés: a Madárka premierjére készül a temesvári színház
2025. május 17., szombat

Állva tapsolták az életműdíjjal kitüntetett Szabó István filmrendezőt Cannes-ban

Életműdíjjal tüntette ki a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Állva tapsolták az életműdíjjal kitüntetett Szabó István filmrendezőt Cannes-ban
2025. május 16., péntek

Munkácsy és kortársai: magyar tárlatvezetés is lesz a Múzeumok éjszakáján az aradi Képtárban

Az első világháború után a budapesti Szépművészeti Múzeum letétjeként közel száz ritka műalkotás, köztük három Munkácsy-kép maradt Aradon, ezek is láthatók május 17-én a Kultúrpalota második emeleti Képtárában.

Munkácsy és kortársai: magyar tárlatvezetés is lesz a Múzeumok éjszakáján az aradi Képtárban