Elhunyt Benkó Sándor Kossuth-díjas zenész

Életének 76. évében váratlanul elhunyt Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, klarinétos, a Benkó Dixieland Band alapítója – közölte az MTI-vel a család szerdán. A világhírű művészt kedden este érte a halál.

MTI

2015. december 16., 12:522015. december 16., 12:52

Benkó Sándor Kossuth-díjas dzsesszklarinétos a világ egyik legjobb dixieland-zenekarának alapítója, amely már minden díjat, elismerést elnyert, amit itthon és külföldön kaphatott. Zenekara az 1980-as évek végére a világ élvonalába került.

1940-ben született, apját korán elvesztette, anyja egyedül nevelte fel kisebb testvéreivel együtt. Hatéves korában zeneiskolába íratták hegedűt tanulni, de nem igazán szerette a hangszert. Egy népzenésztől kapott egy klarinétot, és beiratkozott idősebb Berkes Kálmánhoz klasszikusokat tanulni.

A klarinét mellett szaxofonon is megtanult játszani. Tizenhét évesen barátjával sokat hallgatta Louis Armstrong lemezeit, majd 1957 februárjában, harmadikos gimnazistaként megalapította a Benkó Zenekart. A hatvanas évek elején, amikor már népszerű volt az Illés, a Bergendy, koncertezett az Omega, többen arra bíztatták, hagyjon fel a dixielanddel, váltson beatre, ő azonban végleg a dixie mellett döntött. Az első hat évben hetvenöt zenész fordult meg az együttesben, köztük Benkő László, Frenreisz Károly, Laux József, Solymos Antal és mások. Már az első albumuk aranylemez lett.

Bejárták a Szovjetuniót, Lengyelországot, Csehszlovákiát és Kelet-Németországot, a hetvenes évektől Nyugat-Európába is eljutottak. 1971-ben a svájci Montreux-ben elsők lettek a dzesszfesztiválon, San Sebastianban 1972-ben közönségdíjat nyertek, a tekintélyes angol Music Week magazin pedig 1976-ban az Év csillagainak választotta őket.

A nyolcvanas évektől Amerikában is megszerették őket: 1982-ben a Sacramentói Jazz Fesztiválon Grand Prix-t nyertek. Egy hónapig turnéztak a műfaj szülőföldjétől, New Orleanstól New Yorkig, az útról készült kétszer egyórás filmet világszerte sugározták a televízióállomások. 1983-ban Az Év nemzetközi dzsesszzenekara lettek Kaliforniában, 1987-ben maga Ronald Reagan elnök tolmácsolta az amerikai nép elismerését és háláját az amerikai dzsessz magas színvonalú műveléséért. 2007-ben George W. Bush az Amerikai Egyesült Államok elnökének kitüntető elismerésében részesítette őket.

Benkó Sándor a muzsikálás mellett 1963-ban a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán szerzett diplomát, majd a villamos gépek tanszéken dolgozott, utóbb adjunktusként. Több könyve nívódíjas, a Zipernowsky-emlékérem kitüntetettje. Kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése, doktori címét az elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben szerezte. A Magyar Mérnök Akadémia és Kamara tiszteletbeli tagja volt. A nyolcvanas évek végén kozmetikai vállalkozásba fogott, megalapította a Sunfleur elnevezésű céget.

A zenekarvezető 1984-ben Liszt Ferenc-díjat, 2006-ban Kossuth-díjat kapott. 1997-ben a zenekar minden tagja átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2004-ben Prima Primissima díjat, Pro Urbe Miskolc elismerést, 2005-ben pedig Pro Urbe Budapest díjat kaptak. Benkó Sándor idén március 15-én vehette át a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

A Benkó Dixieland Bandnek nem kevesebb mint 1800 professzionális felvétele van, köztük legalább 500 örökzöld dallam. Akkora a repertoárjuk, hogy 25 órán át játszhatnának ismétlés nélkül, folyamatosan. Túl vannak a 10 750. koncertjükön, hetvenkét világsztárral dolgoztak együtt, néhány név a sok közül: Milt Jackson, Freddie Hubbard, Buddy Tate, Joe Newman, Buddy Wachter, Henry Questa, Joe Muranyi, Eddy Davis, Albert Nicholas, Wild Bill Davison, Warren Vaché.

Benkó Sándor együttese legnagyobb diadalának azt tartotta, hogy sikerült eredeti formájában megőrizniük és világszínvonalon játszaniuk a tradicionális New Orleans-i dzsesszt. A művész temetéséről később intézkednek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről