Vremir Mátyás halála nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi tudományos közösség számára is nagy veszteség
Elhunyt Vremir Mátyás paleontológus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos munkatársa – adta hírül vasárnap az EME, amely szerint a szervezet kutatóintézete gróf Mikó Imre-emléklappal kitüntetett munkatársának július 24-én bekövetkezett halála nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi tudományos közösség számára is nagy veszteség.
2020. július 26., 19:002020. július 26., 19:00
2020. július 26., 19:022020. július 26., 19:02
Az 1970. november 13-án született Vremir Mátyás a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Biológia-Geológia Karán végezte egyetemi tanulmányait, 1999-ben diplomázott geológus mérnökként. Ugyanitt folytatta magiszteri tanulmányait is, alkalmazott paleontológia és paleoökológia szakon szerzett mesteri fokozatot 2001-ben. 1999-ben gyakornokként kezdett el oktatni a BBTE Biológia-Geológia Kar Geológia-Paleontológia tanszékének magyar szakán, 2005-ig.
2005−2010 között olaj- és gázkutató geológus mérnökként dolgozott előbb az angol International Logging Inc., majd az amerikai Wheatherford olajkutató cégeknek, főként Közép-Afrikában. 2010-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyéni kutatójaként vezetett geológiai, rétegtani és őslénytani kutatásokat az Erdélyi-medence dél-nyugati régiójában. Ugyanakkor őslénytani feltárást vezetett a bajorországi Solnhof-medence aktív kőbányák által veszélyeztetett lelőhelyein, illetve számos mentőásatást vezetett a Krím félsziget magashegységeiben.
Kutatásainak eredményeit több mint 100 publikációban tette közzé, rangos nemzetközi lapokban is (PNAS, AMNH Science, Cretaceous Research, Quaternary Research, Naturwissenschaften stb.). Együttműködött a Bukaresti Egyetem Geológia és Geofizika Karának Paleontológia Tanszékével, a szászsebesi Ioan Raica Múzeummal, az Amerikai Természettudományi Múzeum Őslénytárával, a Floridai Egyetemmel, valamint az Edinburgh-i Egyetem, a Southamptoni Egyetem, a Bristoli Egyetem, a Karlsruhei Múzeum, a Müncheni Állami Gyűjtemény, a Tübingeni Egyetem, a Francia Tudományos Kutatóközpont, a Szimferopoli Egyetem, a patagóniai Rio Negro-i Egyetem, a brazil Rio de Janeiro-i Egyetem, a Kínai Tudományos Akadémia Őslénytani Intézetének stb. több kutatójával. 2017-ben meghívott plenáris előadó volt A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 16. fórumán.
Az EME emlékeztet, hogy Vremir Mátyás felfedezései közül a legismertebb a zömök sárkány, azaz tudományos nevén Balaur bondoc (http://www.balaurbondoc.ro/balaur_hu.html) és az Eurazhdarcho langendorfensis. Tudományos újdonsággal bíró, világraszóló leleteit nemes nagylelkűséggel az EME gyűjteményeinek gyarapítására ajánlotta fel és általuk egy új paleontológiai gyűjtemény létrehozását ösztönözte. „Fontosnak tartom, hogy az EME őrizhesse és kezelhesse ezeket a rendkívüli leleteket, amelyek egyúttal megfelelő »magot« képezhetnének az EME egykor híres kőzet-, ásvány- és őslénygyűjteményének újbóli megalapozásához” – írta az adományozó Vremir Mátyás szándéknyilatkozatában.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!