Cannes: Justine Triet zsebelte be az Arany Pálmát a nagy visszatérők elől, magyar filmet is díjaztak

Justine Triet francia filmrendezőnő drámája érdemelte ki az idei cannes-i mustra fődíját. Az Anatomie d'une chute (Egy zuhanás anatómiája) című filmben egy írónő próbálja bizonyítani ártatlanságát férje halála ügyében. Az alkotás hangulata különösen hatásos, már-már nyomasztó feszültségét a néző a moziteremből kilépve is magával viszi.

A zsűri a fesztivál második legjelentősebb díját, a Nagydíjat Jonathan Glazer The Zone of Interest című filmjének ítélte oda.

A Zsűri Díját Aki Kaurismäki finn rendező jellegzetesen északi, fanyar humorú filmje, a Les Feuilles Mortes (Hulló falevelek) érdemelte ki, mely már a bemutatóján is kimagaslóan pozitív fogadtatásban részesült.

A rendező a rá jellemző stílusban viccelődött, szórakozott jelenése során a Lumière színházban, de a közönség hosszas ovációja a film bemutatója után szemmel láthatóan meghatotta a már sokszorosan díjazott alkotót.

A legjobb rendezés díját az a film hozta el, mely számomra a versenyszekció egyik nagy meglepetése volt: Tran Anh Hùng La Passion de Dodin Bouffant című alkotása a főzés és az étel szeretetéről szól.

A filmben szinte „nem történik semmi”, de olyan szépen, esztétikusan jelenik meg az, amit ténylegesen konyhaművészetnek lehet nevezni, hogy a néző egyszerűen belegyökerezik a moziszékbe, még akkor is, ha az agya már 15 perc után ételért kiált (hiába evett előtte). A Juliette Binoche és Benoît Magimel által alakított szakácspáros ételei láttán a nézőknek két órán keresztül csorgott a nyála (szerencsére a sötétben nem lehetett látni, hogy szó szerint-e).

A legjobb forgatókönyvért járó díjat SakamotoYuji vehette át a Monster című film alkotójaként.

A legjobb színésznőnek járó díjat Merve Dizdar vehette át a Les Herbes Séches (r.: Nuri Bilge Ceylan) című filmben nyújtott alakításáért, míg a legjobb férfi színésznek járó díjat Kōji Yakusho, aki Wim Wenders Perfect Days című filmjének főszereplőjét játszotta (sokan a filmhez is nagy reményeket fűztek, hiszen mind a fesztivál nézői, mind a szakma pozitívan értékelte a német rendező Tokióban játszódó alkotását).

A versenyszekció – melynek legtöbb alkotását megnézhettem a helyszínen – nagyon sokszínű, változatos volt, és meglepetéseket is tartogatott:

sok olyan történelmi, illetve kosztümös dráma jutott versenybe, melyek gyakran méltatlanul elhanyagolt témákkal, eseményekkel foglalkoznak.

Itt érdemes kiemelni Karim Aïnouz Firebrand című alkotását, melynek középontjában Katherine Parr, VIII. Henrik hatodik és egyben utolsó felesége áll, s melyben a királyt alakító Jude Law játéka egészen kiváló. Érdemes megemlíteni Marco Bellocchio olasz rendező Rapito című filmjét is, mely Edgardo Mortaráról, egy fiatal zsidó fiúról szól, akit a pápai államok vettek el családjától, és katolikusként nevelkedett.

Frédéric Tellier Abbé Pierre című filmje a szegényeket és menekülteket támogató Emmaüs szervezetet alapító katolikus pap életét mutatja be.

Bemutatóját hatalmas taps és ováció követte, hiszen a 2007-ben elhunyt pap olyan kérdéseket tett fel, olyan tényekkel szembesítette a franciákat (és minden más nemzet tagjait), melyek ma is kiemelten aktuálisak.

Azt a jelenetet, melyben a pap Jean-Marie Le Pent, a francia szélsőjobboldal veteránját kritizálta, a közönség intenzíven lereagálta, többen éljeneztek a hírhedten homofób és rasszista politikussal szemben megfogalmazott gondolatok nyomán. Wes Anderson Asteroid City című filmje, mely hozta a tőle megszokott stílust, képi világot – a rendező ezúttal az ötvenes évek Amerikájának miliőjébe helyezte szokatlan történetét – nagy közönségkedvenc volt.

Nagy esélyesként tartották számon Ken Loach The Old Oak című filmjét is, amely egy angol kisvárosról szól, ahol nem fogadják túl szívélyesen az oda érkező szíriai menekülteket. Bár a történet nagyon más, a fesztiválpalota sötétjében, akaratlanul eszembe jutott, hogy tavaly, ugyanitt került bemutatásra a hasonló tematikájú, R.M.N. című film is, melyben Cristian Mungiu román rendező a Gyergyóditróba érkező Srí Lanka-i pékek történetét dolgozta fel.

Noha a mezőny egyik kevésbé erős alkotása volt Nanni Moretti Il Sol dell' avvenire című filmje, nem mehetünk el szó nélkül az olasz produkció mellett, hiszen megjelenik benne az 1956-os magyar forradalom témája is, illetve egy magyar színész, Anger Zsolt is feltűnik benne

– aki részt vett a film ünnepélyes bemutatóján is.

Bár rendszerint a fesztivál nagyjátékfilmeket tartalmazó versenyszekcióját övezi a legnagyobb érdeklődés,

az idén hangsúlyosan érdemes az animációs filmekről is beszélni, hiszen Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát.

Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át a rendezőnőnek. Az MTI szerint 4288 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhetett az Arany Pálmáért. A cannes-i bemutatót követően a 27 című produkció júniusban a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecyban is megméreti magát, ahol ugyancsak a rövidfilmes versenyprogramban kapott helyet.

A szokatlan és merész művészfilmeket tartalmazó Un Certain regard című szekció díjazottait már péntek este kihirdették: húsz versenyfilm közül a Molly Manning Walker által írt és rendezett How to Have Sex című brit film nyerte el leginkább a zsűri tetszését. A How to Have Sex három kamaszlány története, akik afféle felnőtté avatós vakáción vesznek részt. A film versenyez a Caméra d’or és a Queer Pálma díjért is.

A szekció Ensemble nevű díját a Crovrãé (The Buriti Flower) című portugál-brazil film kapta João Salaviza és Renée Nader Messora rendezésében. A brazil esőerdő őslakosairól szóló dráma maradandó filmélményt jelentett, amire az is rátett egy lapáttal, hogy a cannes-i bemutatón részt vettek a film szereplői, akik valódi dél-amerikai őslakosok. Öltözetük, kinézetük a nyugati ruhadarabjaik ellenére is hűen árulkodott arról a fesztiválpalota színpadán, hogy a film nem csak egy könnyed életkép, nem csak egy látványos alkotói megvalósítás, hanem üzenetet hordoz.

A május 16. és 27. között lezajlott fesztivál sok izgalmas beszélgetésnek is helyet adott,

a közönség találkozhatott többek között Quentin Tarantino filmrendezővel és Jane Fonda mozicsillaggal is.

A 85 éves Jane Fondával zajlott beszélgetést személyesen is meghallgathattam, és szemmel látható volt az aktivizmus iránti lelkesedése. A még ma is aktív amerikai színésznő – aki szombaton este átnyújtotta az Arany Pálmát Justine Triet francia rendezőnőnek – sok humorral, rengeteget viccelődve mesélt filmes karrierje tapasztalatairól. Így például arról, hogy Robert Redford, akivel négyszer is együtt játszott, s akit mindig egy nagyon jóképű férfinak tartott, nem szeretett csókolózni a forgatások alatt, és ő ezt nagyon sajnálta. Elmesélte, mennyire fontos számára a klímakrízis elleni küzdelem, illetve a feminizmus is.

Filmcsillagok parádéja esőben és vörös szőnyegen – Helyszíni beszámoló a 76. cannes-i fesztiválról

Igazi, rég nem látott „sztárparádé” az idei Cannes-i Filmfesztivál, melyen a filmes szakma színe-java tiszteletét teszi – sokan sok év kihagyás után.