Cserey Csaba a szatmári Északi Színház dobosaként
Fotó: Facebook/Cserey Csaba
Ötven éve szórakoztatja és zenével gyógyítja közönségét Cserey Csaba, Románia egyik legismertebb dobművésze. A gyergyószentmiklósi születésű művésszel pályafutásának megállóiról, híres zenésztársairól, a muzsika, ritmus hatalmas erejéről beszélgettünk.
2022. április 18., 20:312022. április 18., 20:31
– Románia egyik legismertebb dobosa, március végén ünnepelte pályafutása indulásának 50. évfordulóját. Hogyan vezetett útja szülővárosából, Gyergyószentmiklósról a szatmári Északi Színház Társulatához?
– Már 1989 előtt nagyon sok helyen léptem fel. Egy szovátai vendéglőben zenéltem, amikor ’89-ben egy ismerősöm révén eljöttem Szatmárnémetibe. A színházban akkor üresedett meg egy doboshely, amire felvettek. Így lettem társulati tag.
– Nemcsak dobos pályafutásának jubileumát ünnepli, hiszen huszonöt éve a zeneoktatói pályán is tevékenykedik. Mit szeretne továbbadni tanítványainak?
– Nagyon szeretem a gyerekeket, szeretek foglalkozni is velük. Ha már kaptam egy lehetőséget az Istentől, hogy dobolhassak, örömmel adom át ezt a tudást a következő generációknak. Szatmárnémetiben a 90-es évek elején került sor arra, hogy zenepedagógusként is kipróbáljam magam.
Rengeteg tanítványom volt, sokan lettek kiváló ütőhangszeresek és tanítják is a zenét az én módszereim alapján. A doboláson keresztül reflexoterápiával segítettem Down-kóros, autista, mentálisan sérült gyerekeknek. Ez rám is hatott, mivel sikerült jobban megérteni őket és átadni a dobolás jótékony hatását, ami nem csak a ritmus, hanem az érzelmek kifejezése. Ezért lett a könyvem címe Ritmus nélkül nincsen élet.
Rengeteg ilyen gyerekkel foglalkoztam, börtönben is zenéltem. Mindenhol próbáltam a ritmust és a dob fontosságát mint legősibb hangszert megmutatni, együtt örülni annak, hogy ritmus nélkül nincs élet. A ritmus bennünk van, a szívdobbanástól a lépésekig mindig velünk van a ritmus, enélkül nem nagyon tudunk élni. A zeneterápiát szoktam használni egyes koncerteken, esteken is. Több workshop keretében alkalmaztam. Játszottam tizenkettedikeseknek és egyetemistáknak, akiknek megragadta a figyelmét, hogy a dob nem csak egy hangszer, rengeteg minden van mögötte. Az önkifejezés, az érzelmek által próbáltam megértetni velük, hogy a zene és a mindennapi élet együtt jár.
Cserey Csaba és Harry Tavitian
Fotó: Facebook/Cserey Csaba
– Világszerte ismert zenészekkel is színpadra állt. Zenésztársai miként járultak hozzá a karrierjéhez?
– Ez annyira bonyolult, mint amennyire egyszerű is. Az embernek nyitottnak kell lennie. A célok megszületnek az ember agyában, és azért, hogy valóra váljanak, tennie kell valamit.
Ahhoz, hogy nagyobb zenészekkel hozzon össze a sors, mindig olyan helyekre mentem, ahol történt valami. Igaz a mondás, hogy „jó időben, jó helyen”. Ahol történt valami, mindig figyeltem, próbáltam oda alakulni. A 70-es évek elején, pontosabban 1972-ben találkoztam egy olyan dobossal, akinek még dobverője sem volt, csak két fűzfakaró, amivel dobolt. Csak ámultam-bámultam a játékán. Ő nekem jelkép maradt az életemben. Nem csak dobosként inspirált, hanem emberként is. Az előadásmódja, dinamikája, az érzés, ami dobolás közben áradt belőle, meghatározta az életemet.
– Meg tudná fogalmazni, hogy mit keres a zenében, általa? A zene által mit próbál átadni a közönségnek?
– A zenében mindig az önmagam világát kerestem, az önkifejezést és a saját érzelmeimet. Azt szokták mondani, hogy mikor az ember leül zenét hallgatni és megpróbálja azt lemásolni, soha nem lesz olyan, mint ami belülről jön. Persze az ember másol az elején, valahonnan tanulnia kell, de nekem mindig fontos volt, hogy amit elsajátítottam, abba belevigyem a saját világomat. Ezáltal kerestem és próbáltam kifejezni önmagam. Így született meg a képzeletbeli utazás a világ körül, a Dob-túra, amivel 1998–99-ben összejártam Európát. Ez fantasztikus előadás, ami kimondottan arról szól, hogy hogyan képzelem el azt, amit játszom. A dobolást összeillesztettem a színházzal, az élettel, a pszichológiával. Mindig próbáltam átadni, amit érzek.
Relaxációs est
Fotó: Facebook/Cserey Csaba
– Ritmus nélkül nincsen élet című könyve hét éve jelent meg. Mi késztette a könyv megírására?
– Nagyon rég gyűjtöm a plakátokat, amikből mára már több mint 3 ezer van. Emellett az újságcikkeket is félretettem. Egy idő után nagyon felgyűltek, arra gondoltam, itt az ideje őket összerakni. Három-négy mappára való anyag jött ki. Fogtam a nagy mappákat, és elvittem Gyergyószentmiklósra, ahol van egy kedves újságíró ismerősöm, Balázs Katalin, aki rég ismer engem, és ez azért is volt fontos, mert az összerakás során ő megfogalmazta, amit én éreztem. Mikor az egész megvolt, akkor Cserei Árpád létrehozta a könyvet. Azért szerettem volna megírni, hogy ami bennem van, a gondolataim, érzéseim, az máshol is meglegyen. Ez volt a könyv gondolata.
Az 50 éves jubileumi koncert után kitették a könyvem a Facebookra, és azt írták: „milyen jó, hogy vagy nekünk”. Ez annyira jól esett.
– Sok műfajban zenél, a székely és csángó népzene elemeit néhol visszatükröző jazz az afrikai, latinos és keleties elemekkel is bővült. Hogyan alakult a zenei stílusa az évek alatt?
– Az 1970-es években elkezdtük a rockot, de közben elmentünk vendéglőbe zenélni, ahol megismerkedtünk a romák világával, megtanultuk a cigányzenét. Valamilyen módon a jazzt is elsajátítottuk, csak nem tudtunk róla. Belénk ivódtak azok az elemek, amiket a csángó osztálytársaink hoztak magukkal. Aztán Csíkszeredában a VoxT zenekarral megjelentek lemezeink. Ezzel párhuzamosan alakult a Barozda zenekar, és elkezdődött a táncházak világa, aminek részese voltam egy kis ideig. 2002-ben találkoztam Harry Tavitiannal, aki fantasztikus zongorista. A munkásságát akkoriban annyira nem ismertem, viszont amikor elkezdtünk zenélni, az volt az érzésem, hogy amit játszunk, azt már nagyon rég tudom.
Három éve megismerkedtem a mostani feleségemmel, Cserey Both Zsuzsával, akinek a táncház az élete. Visszarántott a népzenék világába. Az afrikai népzenét próbáltam ötvözni a magyar autentikus népzenével. Ennek eredményeként alakult meg az Urban Tribal Band, amit Szatmárnémetiben közösen alapítottunk a barátainkkal és a feleségemmel. Ő énekli az autentikus magyar népzenéket, mi pedig afrikai dobolással kísérjük.
Relaxációs est
Fotó: Facebook/Cserey Csaba
– Alig ismert hangszerek is vannak a birtokában. Átadja a rajtuk való zenélés művészetét az Ön által tanított gyerekeknek is?
– Vannak diákjaim, akik játszanak különleges hangszereken, viszont legtöbbjük inkább csak dobolni akar. Az indiai és afrikai hangszereket főleg relaxációs, meloterápiás esteken használom, hogy az emberek lelke ellazuljon, kikapcsolódjanak ebből az őrült világból. Ezeknek az esteknek van egy nagyon érdekes menete. Játszottam indiaiakkal, afrikaiakkal, ezt a zenét nem lehet megtanulni, csak érezni, és a saját érzéseidet kifejezni abban, amit játszol.
Amit elhiszek, azt más is elhiszi nekem. Ne hazudjak magamnak, mert akkor másnak is hazudok. Nagyon kell összpontosítanom, hogy egyszerre több hangszeren játsszak. Vannak időszakok, amikor zene közben imádkozom. Imádkozva zenélek, vagy valami szépre, a természetre gondolok.
– Improvizációs felkéréseknek is eleget tesz, szövegeket is kísér. Hogyan tudja összeegyeztetni a zenét a szöveggel?
– Sok szöveget kísértem már. Ilyenkor a legfontosabb tényező a figyelem és a rutin. Az évek alatt megtanultam összpontosítani a szövegre, a kimondott szavakra, a hanglejtésre. Izgalmas visszaadni a szavak hatását, szépségét, gyöngeségét abban a pillanatban, amikor elhangzottak. Ez visszavezethető a relaxációs hangszereken való játékhoz. Azok erről szólnak.
Például elhívtak zenélni. Nem tudtam, hogy süketnémáknak fogok játszani. Előadtam a képzeletbeli utazásomat, ami látványos, viszont mindenki hallgatott. Volt egy hölgy, aki próbált fordítani nekik. Miután elmondta a második mondatot, nagyon kényelmetlenné vált minden. Akkor jöttem rá, hogy mekkora dolog, amikor az ember a rezgésekre figyel. Elővettem egy kolompot, elkezdtem játszani ritmusokat, amitől mindenki nagyon vidám lett. A rezgések nagy hatással vannak az emberekre. Ezt számtalanszor gyakoroltam, amikor Harry Tavitiannal együtt zenéltünk.
Fotó: Facebook/Cserey Csaba
– Ötven év után hogyan tekint vissza pályájára? Hogy alakult az 50 éves jubileumi koncert?
– Semmit nem csinálnék másképp, mint ahogy csináltam. Voltak nehéz és jó pillanatok. Azt éreztem, hogy szerettek az emberek. Barátilag és művészileg is közel álltak hozzám. Ez mindig adott nekem lelki többletet. Ha kritikát mondtak, azt is olyan érdekesen éltem meg. Nem tört le, hanem volt valami üzenete. Az 50 éves jubileumi koncertet egy éve terveztem, viszont a világ sok összevisszasága miatt nem tudott megvalósulni. Február végén, március elején úgy döntöttem, mivel a korlátozásokat feloldották, kiveszek egy termet, meghirdetek egy plakátot, fogom a hangszereim és játszom egy jót. A G. M. Zamfirescu Kulturális Központ és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal segítségével sikerült. Több országból jöttek el a zenész barátaim. Megkaptam a Dinu Lipatti Állami Filharmónia termét, és fantasztikus koncert született. Nagyon jó érzés volt, érezni: az embereknek is szükségük volt erre.
Fotó: Facebook/Cserey Csaba
Fotó: Facebook/Cserey Csaba
Fotó: Facebook/Cserey Csaba
B. Kovács András sepsiszentgyörgyi szerző Bukaresti napló I.-II., 1978-1988 című kötetét mutatják be Kolozsváron.
A Székely Kalendárium 2025. évre szóló kiadása már kapható lapárusuknál és az ismertebb könyvesboltokban. Székelyföld kincsestárának sorban huszonkettedik kötete szokásához híven színes, változatos tartalmat kínál olvasóinak.
A Kolozsvári Magyar Opera Puccini-sorozatának következő darabja a Manon Lescaut című előadás, amit csütörtökön láthat a közönség. Az előadást beharangozó gondolatokat közöljük.
Multikulturális helyszínen tartják a romániai kisebbségi társulatok találkozóját, a vasárnapig tartó Ifesztet. Szatmárnémeti pezsgő fesztiválhangulattal várja a kétévente megszervezett, ismét a Harag György Társulat tereiben zajló interetnikai szemlét.
Vecsei H. Miklós színművész és QJÚB nevű csapata erdélyi turnéra indul. Az első állomás Kolozsvár.
Kolozsvár emblematikus épületét, a volt Központi Szállót járhatták be kedden délután az érdeklődők. A magyar néptáncoktatás, a hagyományőrzés egyik erdélyi fellegvárának szánt impozáns, felújított épület történetiségét művészettörténész ismertette.
Borsodi L. László csíkszeredai költő, irodalomtörténész, kritikus, tanár kapta az Év szerzője díjat a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron – közölték szombaton a rendezvény szervezői.
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezései elképesztően sodró erejűek, dinamikusak és „fiatalosak”, de mély gondolatiságúak is, így óriási az esélyük, hogy megszólítsák az ifjú generációkat.
A minap mutatták be azt az albumot, amely az aradi Kölcsey Egyesület újkori történetének egyik sikeres rendezvénysorozatát, a Kölcsey Galéria 2013 és 2023 közötti képzőművészeti kiállításait foglalja össze.
A boszorkányságról és különféle hiedelmekről szóló előadást hallgathatnak meg az érdeklődők a nagybányai Teleki Magyar Ház szervezésében.
szóljon hozzá!