2010. március 10., 10:262010. március 10., 10:26
A Corina Răducanu és Eugen Dumitrescu alkotta zongoraduó és Cristina Radu szoprán, a Brassói Opera szólistája vokális-hangszeres előadásaikkal az ország számos városában felléptek már, és rangos fesztiválokon szerepeltek. A három fiatal művész a bukaresti Magyar Kulturális Intézet által szervezett Magyar Zene Fesztivál díjazottja volt az utóbbi három évben (2007–2009), és nemrégiben, február végén, az Árkoson szervezett Kulturális Díjak Gáláján (2010) a kamaraegyüttesnek 2009 legjobb triójának választották az együttest.
Műsorukon ezúttal Bartók, Brediceanu, Kodály, Enescu, Mizrahy és Liszt Ferenc művei szerepelnek. Pénteken szintén a városházán kerül sor a kolozsvári Fonte di Gioia kamaraegyüttes barokk zenei hangversenyére. A négy fiatal muzsikus (Dénes Csongor – I. hegedű, Csép Anna – II. hegedű, Csata István – viola da gamba, Amalia Goje – csembaló) M. Marais, Fr. Couperin és G. Ph. Telemann műveiből állította össze műsorát.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.