Tamási Áron Színház társulat: Nemes Levente színművész az Iráni konferencia című előadásban
Fotó: Tamási Áron Színház
Tamási Áron Színház társulata turnéra indul, Budapesten és Szatmárnémetiben is bemutatja Ivan Viripajev Iráni konferencia című darabját Bocsárdi László rendezésében.
2024. szeptember 02., 11:232024. szeptember 02., 11:23
Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatják az érdeklődők az előadást szeptember 4-én, szerdán 19 órától, Szatmárnémetiben pedig a színház nagytermében lép fel a sepsiszentgyörgyi társulat szeptember 7-én, szombaton, ugyancsak 19 órától – közölte a társulat. Amint írják,
Az alkotók bíznak abban, hogy olyan előadást sikerült létrehozniuk, mely gazdagítani és árnyalni tudja mindannyiunk világról alkotott gondolkodását, mely segít megérteni korunk legfontosabb társadalmi, politikai, erkölcsi kérdéseit. Hisz úgy tűnik, olyan időszakban élünk, amilyen nem sok volt még a világtörténelemben.
Az idei sepsiszentgyörgyi színházi évad első bemutatója, az Ivan Viripajev által írt és Bocsárdi László által rendezett Iráni konferencia több okból is rendhagyó lesz, tudtuk meg Pál-Ferenczi Gyöngyi színházmenedzsertől.
Bár régen szinte minden településen – városokban, falvakban egyaránt – működött olvasókör, napjainkban az olvasás inkább magányos, otthoni, esetleg vakációs tevékenység.
A Kolozsvári Magyar Opera az idei évadban is meghirdeti kedvezményes bérleteit, és bevezeti a családi bérletet, hogy a gyerekek és felnőttek együtt látogathassanak el az előadásokra.
Music Gallery címmel nyílik különleges tárlat a kolozsvári Művészeti Múzeumban, a Jazz in the Park fesztivál szervezői által összeállított, interaktív kiállítás október 4. és 26. között lesz látogatható a Bánffy-palota emeleti termeiben.
„Többet, mást szeretnék, mint egy színházi előadás” – mondta ifj. Vidnyánszky Attila. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban a fiatal alkotó által rendezett új, Janovics című produkciót látva úgy tűnik, ez sikerül is neki és alkotótársainak.
A kulturális kisajátítás „bűneként” lehet tekinteni arra, hogy forrásmegjelölés nélkül használt fel kalotaszegi hímzésmintát a spanyol Mango divatmárka – állapította meg a Krónikának Újvári Dorottya művészettörténész.
Kortárs magyar darabot, Egressy Zoltán Portugál című művét mutatja be románul a bukaresti Bulandra Színház.
Nyolc év szünet után jelentkezett egyéni tárlattal a városában Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművész és rajztanár.
Feltűnt a láthatáron, mégpedig nagyon látványos előzetessel Ridley Scott mestermunkának ígérkező, új nagy eposza, a Gladiátor 2.
Felejthetetlen klasszikusokat is vetítenek a 24. Filmtettfeszten – közölték az október 2. és 6. között Kolozsváron és még 16 erdélyi településen tartandó szemle szervezői.
Olyan gazdag Janovics Jenő életműve – amelynek nagyon is be kellene kerülnie a köztudatba –, hogy nemcsak színházi előadásnak, hanem filmnek is kellene születnie róla.
szóljon hozzá!