2011. szeptember 14., 08:432011. szeptember 14., 08:43
A székelyföldi csapat szeptember 18-án és 20-án összesen három koncertet ad Brüsszelben – olvasható úti programjukról honlapjukon (gyermekfilharmonia.hu). A turné első hangversenyét tegnap este Korondon tartották. A ma délutáni budapesti a második, a következő állomások pedig Győr, Mühldorf, München, majd Brüsszel, visszafelé pedig Passauban, Bécsben és végül Pozsonyban koncerteznek. Szentegyháza hírnevét huszonnyolc éve öregbíti a Haáz Sándor zenetanár által létrehozott gyermekfilharmónia (becenevén Fili). Nevüket 1983-ban kapták, de igazi születésnapjuk egy évvel korábbra tehető, amikor az 1982-es tanévzáró ünnepségre Haáz Sándor az iskolai kórusnak és hangszeres diákoknak betanított négy dalt.
A gyermekkórusból, valamint a vonós- és fúvószenekarból létrehozott gyermekfilharmónia már sokfelé aratott sikereket. A száznegyven fős együttest száz kórustag és negyven zenekari tag alkotja. Repertoárjuk rövid klasszikus művekből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll. Évi rendszerességgel megszervezik a Homoród menti népdalvetélkedőt, a bútorfestőtábort, valamint a prímásképző táncház tábort is. A tavalyi nyári körútjuk során felléptek például Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként, Debrecenben a virágkarneválon, 2010. november 19-én pedig három koncertet is adtak a Parlamentben.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.