2010. november 09., 09:482010. november 09., 09:48
„Negyven előadó érkezik Székelyudvarhelyre nyolc országból, így többek között Argentínából, Spanyolországból, Franciaországból, Olaszországból és Németországból is jönnek tapasztalt, nem csak a szakmai berkekben elismert zenekarok, zenészek, akik november 9–13. között lépnek fel a helyi polgármesteri hivatal Szent István Termében” – részletezte Bihari Lóránt, akitől azt is megtudtuk, hogy nyolc évvel korábban egyrészt hiánypótlóként született a fesztivál, amelyet Asztalos Barnával közösen indítottak el.
Bár egyikük sem zenész, mégis belevágtak a dologba, és most már nem kell telefonszámok, meghívásra érdemes zenekarok után kutatniuk, ugyanis a szervezésben a G. Egyesület mellett a marosvásárhelyi Tiberius Kvartett zenészei is részt vállalnak, akiknek az évek során sok neves zenésszel sikerült felvenni a kapcsolatot. A fellépők részéről is pozitív a visszajelzés a fesztivált illetően, az évek során ugyanis többen elmondták, hogy a székelyudvarhelyi az egyik legjobb akusztikájú terem, ahol játszottak, a rendezvény végére pedig évről évre számos barátság köttetik. A ma kezdődő kamarazene-fesztivál különböző előadásait öt napon át 19 órától láthatja és hallhatja a nagyérdemű, a belépés díjtalan.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.