Berlinale három dimenzióban

A háromdimenziós filmek napja volt tegnap a csütörtök este Ethan és Joel Coen amerikai rendező testvérpár A félszemű című westernjével megnyitott Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon – premierjét ünnepelte Wim Wenders Pina Bausch koreográfusról készült táncfilmje, valamint Werner Herzog Cave of Forgotten Dreams című munkája is.

2011. február 14., 09:582011. február 14., 09:58

Wim Wenders háromdimenziós alkotását óriási várakozás előzte meg. A német rendező már 25 éve tervbe vette, hogy filmet készít a modern tánc úttörőjeként hírnevet szerzett Pina Bauschról. A produkció előkészületei 2009-ben kezdődtek meg, Pina Bausch váratlan halála azonban kérdésessé tette a forgatást. A koreográfus táncosai, valamint munkásságának rajongói arra buzdították Wenderst, hogy folytassa a projektet. Az eredmény az első háromdimenziós művészfilm lett – ahogy Berlinben emlegetik az úttörőnek szánt alkotást.

A fesztivál másik fontos 3D-s munkája, Werner Herzog Cave of Forgotten Dreams című dokumentumfilmje szintén tegnap ünnepelte premierjét. A rendező azonban már korántsem lelkesedik annyira a háromdimenziós alkotásokért. Mint mondta, első, és minden bizonnyal egyetlen 3D-s filmjét forgatta Franciaországban, ahol egy olyan barlangba nyert bebocsátást, amely 30 ezer éves barlangi rajzokat rejt. Kutatók 1994-ben fedezték fel a mintegy 470 rajzot, amelyet most a szélesebb közönség is megismerhet. Herzog filmjében tudósokkal készült interjúk is helyet kaptak. Bemutatkozott ugyanakkor a játékfilmek versenyében a Les contes de la nuit című francia alkotás is, Michel Ocelot filmje szintén tartalmaz háromdimenziós elemeket, a két főszereplő, a váratlan kalandokba keveredő fiú és lány ugyanis 3D-s trükkfigura.

Kevesebben járnak moziba
Két százalékkal kevesebb mozijegyet váltottak tavaly az EU-országokban, mint 2009-ben – közölte az Európa Tanács égisze alatt működő European Audiovisual Observatory nevű intézet, amely 1992 óta készít felméréseket a kontinensen az audiovizuális termékek piacának alakulásáról. A csaknem 500 millió lakosú Európai Unió országaiban összesen 961 millió mozijegyet adtak el tavaly, tehát a csecsemőket is beleszámítva átlagosan majdnem kétszer ment el moziba az év folyamán az uniós polgár. Általános tapasztalat, hogy a háromdimenziós filmek fellendítették a forgalmat, de már nem olyan mértékben, mint 2009-ben. Az eladott jegyek száma összességében két százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző esztendőben. Igaz, a most közzétett ideiglenes adatok szerint 2010-ben elég nagy eltérések mutatkoztak az európai országok között abban a tekintetben, hogy miként változott a mozilátogatók száma. Egyes országokban rekordszámú jegyet adtak el, míg másutt jelentősebb visszaesést tapasztaltak. Romániában például harminc százalékkal nőtt az értékesített jegyek száma, igaz, így is alig 7 millióan nézték moziban az aktuális filmeket, miközben a jóval kisebb Magyarországon is elkelt 10,9 millió jegy.

Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, az idei fesztivál programján 58 ország csaknem négyszáz filmje szerepel. A szervezők 300 ezer mozijegyet kínálnak az érdeklődőknek, ezzel a Berlinale a filmvilág legnagyobb közönségfesztiválja. A legjobbaknak járó Arany- és Ezüstmedvéket február 19-én osztják ki, a fesztivál 20-án a nézőknek szentelt nappal zárul.

Tiltakozás Dzsafár Panahi távolmaradása miatt

Dzsafár Panahi iráni rendezőről, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének politikai okok miatt hiányzó tagjáról szólt a pénteki nap a Berlinálén: a filmes szakma tiltakozó akciót szervezett, és levetítették a művész Pályán kívül című filmjét is. Dzsafár Panahit hazájában hatévi börtönbüntetésre ítélték, emellett 20 évre eltiltották az alkotói tevékenységtől. A rendező nem hagyhatja el Iránt, ahol rendszerellenes propagandatevékenység miatt ítélték el. Panahi fontos szereplője volt a Mahmúd Ahmadinezsád vitatott újraválasztása után kibontakozó ellenzéki megmozdulásoknak 2009-ben. A művész idén tagja lett volna a versenyben lévő nagyjátékfilmekről döntő nemzetközi zsűrinek, amelyet Isabella Rossellini színésznő vezet. Épp Rossellini volt az, aki pénteken felolvasta Panahi üzenetét, s Dieter Kosslick fesztiváligazgató szerint az iráni rendező telefonon keresztül fültanúja volt a pályatársak szolidaritási akciójának. „Mint társadalomkritikus filmkészítő azzal kell szembesülnöm, hogy többé nem mutathatom be népem gondjait” – tolmácsolta Dzsafár Panahi szavait Rossellini. „De nem szűnök meg arról álmodni, hogy húsz év múlva e gondok közül már egy sem létezik, és akkor hazám jólétéről készítek majd filmeket” – írta a rendező.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére