Becsületesnek lenni a nézőkkel - interjú Marian Crişan filmrendezővel

Több évtized ultraszimbolisztikus és metaforizált filmgyártása után a kortárs román rendezők hiteles realizmust képviselnek, és olyasmit mutatnak fel, ami roppant egyszerű, közvetlen, stilizálatlan és esztétizálástól mentes – nyilatkozta a Krónikának Marian Crişan nagyszalontai filmrendező, akinek a locarnói filmfesztiválon díjazott nagyjátékfilmjét, a román–francia–magyar koprodukcióban készült Morgent októberben olyan erdélyi településeken is megtekintheti a közönség, ahol nem működik mozi.

Rostás Szabolcs

2010. augusztus 24., 08:402010. augusztus 24., 08:40

– Újabb sikert könyvelhetett el a 2008-ban a cannes-i filmfesztiválon Megatron című rövidfilmjéért kapott Aranypálma után: a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon Morgen című nagyjátékfilmje négy díjat is besepert, közöttük a zsűri különdíját. Melyik elismerésre büszkébb?
– A díjakat abból a szempontból tartom fontosaknak, hogy hozzásegítenek a következő projektek megvalósításához. Emellett persze hozzájárulnak ahhoz is, hogy nagyobb figyelem övezze a munkánkat, jobban láttassuk magunkat a nemzetközi filmpiacon. Viszont amikor hozzálátok egy film megrendezéséhez, nem az elismerések begyűjtését tekintem célomnak. A díjak csak úgy jönnek… Inkább abban reménykedem, hogy az alkotásaim eljutnak a nagyközönséghez.

– Pályafutása első nagyjátékfilmjének nem is kívánhatott volna kedvezőbb fogadtatást. Mennyiben más nagyjátékfilmet rendezni egy rövidfilmhez képest? A Morgennel le is kívánja zárni a rövidfilm-korszakot?
– Sohasem lehet tudni. Időtartamát tekintve, én meglehetősen szabadon értelmezem a filmet. Ha rövidebb történeteket akarok elmesélni, akkor majd minden bizonnyal visszatérek a rövidfilmhez. A nagyjátékfilm ugyanakkor sokkal összetettebb tapasztalatot nyújt. A Morgenen 2008 óta dolgozunk, és ez alatt a hosszú időszak alatt életben kell tartani azt a lelkesedést, amely motiváló erőként hat a körülöttem lévő emberekre. A nagyjátékfilm esetében sokkal lassabban épülnek egymásra a mozit alkotó elemek, a támogatók felkutatásától, az előgyártástól a szereposztásig folyamatosan egybe kell kovácsolni a projektet alkotó erőket és a tehetségeket.

– A Locarnóban nagy sikerrel debütált Morgen alaptémáját egy nagyszalontai lapból sikerült „kihalásznia”, akárcsak a film főhősének, Nelunak a török bevándorlót a csatornából. Miért éppen az ország nyugati határvidékén hétköznapinak számító illegális bevándorlás keltette fel az érdeklődését?
– Az újságban inkább a témák egyikére bukkantam. Éppen Nagyszalontán töltöttem a téli szabadságom, és a sajtót olvasgattam, de nem a helyit. Talán éppen az Evenimentul de Transilvania című lapot. És az egyik oldal sarkában figyelmes lettem egy hírre, miszerint Borsnál tiltott határátlépőkre bukkantak az öntözőcsatornában. Akkor odakinn történetesen mínusz tíz fokot mértek, én pedig a meleg szobában teáztam és olvastam. Nagy hatással volt rám a cikk, különös empátiát éreztem a fagyos mezőn bujkáló ismeretlenek iránt. És később sem tudtam kiverni őket a fejemből. Aztán mindinkább elképzeltem magamban egy forgatókönyvet egy nagyszalontai lakosról, aki illegális bevándorlóval találkozik.

– Miként zajlott a forgatás a bihari városban, milyen volt a filmezés fogadtatása a helybeliek részéről? Milyen tapasztalatot jelentett a román–francia–magyar koprodukció megrendezése abból a szempontból, hogy különböző nemzetiségű színészekkel dolgozott együtt?
– Örömöt jelentett számomra Nagyszalontán és környékén forgatni. A helybeliek közül lehetőségeikhez mérten sokan segítettek bennünket, ami sokat számított, hiszen költségvetésünk meglehetősen szerény volt. Különleges élményt jelentett számomra újra felfedezni a hozzám közelálló helyszíneket és embereket. A csapat rendkívül összerázódott, a kommunikáció pedig igazi kalandnak bizonyult. Tulajdonképpen a Morgen sokféle nemzetiség, kultúra találkozására nyújtott alkalmat, és mindez a film témájának egy részét is képezi.

– Mikor láthatja a hazai közönség az alkotást? Milyen új produkciót tartogat a tarsolyában?
– Várhatóan októberben mozikaravánt indítunk útjára Erdélyben, amelynek keretében elsősorban olyan településeken vetítjük le a Morgent, ahol nem működik filmszínház. Gyakorlatilag figyelemfelhívásnak is szánjuk az akciót, hiszen rengeteg helyen bezártak a mozik. Jelenleg az Iguanele (Az iguanák) című nagyjátékfilmen dolgozom, amely már elnyerte a Román Filmközpont támogatását, de külföldi finanszírozókat is szeretnénk bevonni. Ehhez az új alkotáshoz különösen ragaszkodom, lassan fejlődött, és valószínűleg Nagyváradon vagy egy hozzá hasonló erdélyi városban fogjuk forgatni.

– Véleménye szerint mi a fiatal román rendezőnemzedék elmúlt években aratott sikerének titka? Egyáltalán miként jellemezhető ez a kortárs hullám a stílusát, látásmódját tekintve?
– A megfogalmazott üzenet szempontjából elmondható, hogy a kortárs román mozi becsületes a közönséggel szemben, és olyan hiteles realizmust képvisel, amelyre a mostani fesztiválokon van fogadókészség. Több évtized ultraszimbolisztikus és metaforizált filmgyártása után mi valami olyasmit mutatunk fel, ami roppant egyszerű, közvetlen, stilizálatlan és esztétizálástól mentes. Mindez nagyon érdekes, mivel úgy vélem, hogy az alkotások különböző irányzatokon és korszakokon keresztül kommunikálnak egymással. Engem például nagyon sok irányból érnek hatások: Elia Kazantól Lars von Trierig, a Dardenne fivérektől Jim Jarmuschig.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten