Fotó: A szerző felvétele
2009. szeptember 24., 10:262009. szeptember 24., 10:26
A partiumi kisvárossal szomszédos Mátészalkán született, de már 26 éve Szekszárdon élő művész hosszú ideig eredményes sportoló volt, karatézott és íjazott. „Mivel a kiállító művész évekig karatézott egy sport kapcsán került jó barátságba a nagykárolyi Fazekas Györggyel.
Az ő meghívására látogatott városunkba. Mondhatni, barátságuk egyik hozadéka ez a kiállítás, amely október 19-éig tekinthető meg Nagykárolyban” – közölte lapunkkal Veress Anna, a kastély gondnoka. Az 52 éves Balogh saját bevallása szerint mindössze két és fél éve fest.
„Hobbiként kezdtem el, és ahogyan egyre többet festettem, éreztem, már nem tudom abbahagyni. Élveztem, ahogyan a dolgok életre kelnek a kezem alatt” – vallotta be a festő. Balogh a Tolna megyei Bárka Művészeti Szalon és az Art 999.
Képző- és Iparművészeti Egyesület tagja. Tudását neves tanárok segítik tökéletesíteni, ugyanis jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Ilyés Gyula Főiskolai Karának alapfokú művészeti iskolájában tanul. A festészet mellett a szobrászatban is kipróbálja magát. A Nagykárolyban kiállított képek meg is vásárolhatók a múzeum jegypénztárában elhelyezett árlista alapján.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.