A tíz éve elhunyt Balogh Dénes, a népdal és a magyar nóta közkedvelt tolmácsa, a valamikori Állami Székely Népi Együttes, majd Maros Művészegyüttes szólistája emléke előtt tisztelegnek a pályatársak vasárnap este 6 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyszínpadán.
2015. december 05., 15:322015. december 05., 15:32
A Maros Művészegyüttes magyar és román tagozatának tagjai énekelnek és táncolnak, de a táncba bekapcsolódik a Kökényes Együttes is. A zenét Koszorús Kálmán és zenekara szolgáltatja, közreműködik Szász Károly és Gyepesi László, a műsorvezető Kacsó Ildikó lesz.
„Előadásunkkal tisztelegni szeretnénk egykori kollégánk, a csodálatos hanggal megáldott, vérbeli székely, betyáros kiállású, de rendkívül melegszívű Balogh Dénes előtt” – mondta el lapunknak az est szervezője, Jakab Melinda. Az ötletgazda elmesélte, szoros szálak fűzték a 2005 decemberében elhunyt kollégájához. Balogh Dénes volt az, aki 1990-ben, amikor fiatal táncosként ő az együtteshez került, felkarolta.
Az időközben szintén elhunyt Széllyes Sándor teljes életet élő, igaz jó barátként jellemezte. „Alsóboldogfalvi gyerek volt: posztónadrágban, csizmában, szép, nagydarab, derék férfiember; a lányok és az asszonyok haltak meg érte, a hangja is jó volt, benne volt a dal az alkatában, a székely vérében. Ha bejött a színpadra, az már fél siker volt” – mondta róla a nem kevésbé népszerű kollégája.
Az 1933-ban született és 72 éves korában elhunyt „szálfaembert” egyébként teljesen véletlenül fedezte fel a szakma. Húszesztendősen az út mentén kaszált és dalolt egymagában, amikor egy arra járó személygépkocsi fékezett és az abból kiszálló személy Marosvásárhelyre hívta énekelni. Így lett Balogh az 1956. október elsején megalakult Székely Népi Együttes alapító, majd örökös tagja.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!