Az Anim’est filmjei Kolozsváron

Háromnapos vetítéssorozatot rendeznek a szombaton véget ért bukaresti Anim’est Nemzetközi Animációs Filmfesztivál filmjeiből Kolozsváron október 22–24. között. Az első napon, pénteken magyar napot tartanak, ekkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem filmválogatását és Jankovics Marcell a magyar történelmet az államalapításig bemutató, Ének a csodaszarvasról című filmjét vetítik a Győzelem (Victoria) moziban – nyilatkozta tegnap a Krónikának Nagy Boglárka, a fesztivált szervező Kolozsvári Francia Kulturális Intézet (CCFC) filmes projektekért felelős munkatársa.

2010. október 21., 09:552010. október 21., 09:55

 Mint arról beszámoltunk, a fesztiválon levetítik Felméri Cecília a bukaresti fesztiválon szombaton díjazott Mátyás, Mátyás című dokumentumfilmjét is. Jánosi Andrea, az animációs dokumentumfilm rajzolója a Krónikának elmondta: a filmben kolozsvári lakosok beszélnek arról, hogy mit is tudnak városuk egykori nagy szülöttéről Mátyás királyról, a képi megjelenítés azonban, épp mert rajzolt, szándékosan hoz létre egy „a valóságtól elrugaszkodott világot”. Jánosi Andrea hozzáfűzte, bár a mű témaválasztása a kincses városhoz kapcsolódik, a film mondanivalója egyetemes érvényű, hiszen kiderül belőle, hogy napjaink embere hogyan viszonyul saját múltjához.

Az ötödször megszervezett bukaresti fesztivál filmjeiből egyébként a kincses városban negyedik alkalommal szerveznek vetítéseket, amelyekre a Győzelem mozin kívül a Kolozsvári Francia Kulturális Intézetben kerül sor. Az idei év díszmeghívottja a Metronomic Produkciós Iroda. A francia rajzfilmkészítők műhelymunka keretében mutatják be a legkorszerűbb animációs technológiát. Az eseményre a CCFC székhelyén kerül sor. A Metronomic legsikerültebb rövidfilmjeit, videoklipjeit szombat délután hatkor a Győzelem moziban tekintheti meg a kolozsvári közönség, a beugró 9 lej. A szervezők szerint a fesztivál egyik leglátványosabb része a videoklip- és reklámverseny lesz, amelynek keretében 28 alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők pénteken. Szombaton este nyolc órától Sylvain Chomet francia filmes Az illuzionista című animációját vetítik a Kolozsvári Francia Kulturális Intézetben. Az alkotás a világhírű orosz származású francia filmes, Jacques Tati (1907–1982) utolsó forgatókönyve alapján készült, világpremierjét pedig a Berlinalén tartották. Az utóbbi év hazai alkotásait is megtekinthetik a kolozsváriak, a 14 legjobb romániai animációs filmet vasárnap 18 órától vetítik a Győzelem moziban.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten