André Kertész száz fotóját állították ki Sepsiszentgyörgyön

Lakatos Mihály, a kulturális központ igazgatója a megnyitón elmondta, megható, néha megrázó szembesülni azzal, amiről Kertész képei tudósítanak, a múltnak olyan darabkái, amelyek a képek nélkül menthetetlenül elenyésztek volna, ám így megmaradtak kimerevítve, és mégis élettel tele. „Néha egy fénykép többet mond egy fejezetnyi írott okfejtésnél” – fogalmazott Lakatos Mihály, példaként említve azt a fotót, amelyiken az első világháború után katonák szabadítják meg rangjelzésétől egyik társukat. „Azok az arckifejezések beszédesen árulkodnak a hadsereg akkori állapotáról, az az egyetlen fotó önmagában szociográfia, történetírás, pszichológia és irodalom, kő, amely nem akar leesni a szívünkről” – mondta Lakatos.

André Kertész életútját Henning János fotós ismertette, kitért a művész magyarországi, párizsi és New York-i korszakaira és a kései, felesége halála utáni évekre, amikor már csak a lakása ablakából fotózott. Henning János elmondta: a tárlat anyagát fotóikonoknak is lehet nevezni, hiszen Kertész túllépett a korára jellemző piktorialista ábrázolásmódon, és megalkotta a realisztikus-dokumentarista fotográfiát.

„André Kertész gyermekkorában a nagynénje padlásán talált folyóiratokat lapozva döntötte el, hogy fényképész lesz, és azontúl úgy járt-kelt a világban, hogy komponált, és tudta, később mit hogyan fog lefényképezni” – mondta Henning János, felidézve Kertész fényképészeknek adott tanácsát, miszerint arra használják a fotográfiát, hogy a világról alkotott egyéni képüket megmutassák, és maradjanak őszinték önmagukhoz. Azt is elmondta, hogy Kertész saját bevallása szerint, fél órát, órát, de néha negyven évet is várt egy fotóra. A sepsiszentgyörgyi kiállítás március 4-éig látogatható, majd az anyagot a szebeni Bruckenthal Múzeumba, onnan pedig a Brassói Szépművészeti Múzeumba viszik.