Egy hollywoodi sztár élete sem fenékig tejföl. Főleg, ha több évtizedre a süllyesztőbe kerül, és elfelejtik, ő azonban úgy dönt: korosodó színészként megpróbál visszatérni az első vonalba. Ráadásul nem a mozivásznon, hanem egy színdarabbal, a Broadway-en.
2015. január 26., 17:582015. január 26., 17:58
Ez Alejandro González Inárritu új filmje, a hangzatos című Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje alapszituációja, amiből a mexikói rendező (21 gramm, Bábel) és a kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó szereplőgárda közreműködésével kimondottan jó filmet sikerült összehozni.
A Michael Keaton alakította egykori fősodorbeli sztár, Riggan Thomson egy szuperhős, a Madárember megszemélyesítőjeként vált világhírűvé még valamikor a 90-es évek elején, amikor azonban nemet mondott az újabb folytatásra, mellőzött színésszé vált. Több mint húsz év után azonban a megöregedett, partvonalra szorult, teljesen lecsúszott, apaként és férjként is kudarcos Thomson úgy dönt: megmutatja, hogy még mindig képes valami kiemelkedőt alkotni.
Ráadásul nem a „biztonságos” hollywoodi terepen, hanem igazi színművészként és rendezőként, a New York-i színházi életben, hagyományos színpadon. Azonban nem csupán a körülményekkel kell megküzdenie, hanem saját egójával is – amely egyrészt túlságosan nagy, másrészt viszont folyamatosan őrlődik aközött, hogy filmsztárként vagy színházi emberként kapja ismét a szárnyára a nevét a hírnév.
A film – stílszerűen – néha olyannak hat, mintha színházi kamaradrámát látnánk, a játékidő nagy részében hiányzik a zenei aláfestés – illetve dehogyis hiányzik, az atmoszférateremtésben épp hogy kiemelt szerepet kap, amikor nincs semmilyen háttérzaj, csupán a szereplők arcát látjuk és párbeszédeit halljuk, vagy amikor Thomson öltözőjében monoton ütemben ketyeg az óra, jelezve, hogy a kiöregedett karakter az idővel is versenyt fut. A nagyzenekari filmzene helyett néha felhangzó free jazz-es dobszólók, amelyek megalapozzák a film ritmikáját is, sokkal jobban passzolnak a történethez, ráadásul ezek is a New York-i művészvilágot idézik.
Sajátos hangulatot kölcsönöznek a filmnek a képi megoldások is: a hosszú snittek, a kézi kamerásnak ható, néha beremegő kép, a karaktereket többször is körbe járó kamera, a gyakori premier- és szuperplánok sem egy átlagos hollywoodi film sajátjai.
Michael Keaton számára igazi jutalomjáték Thomson szerepe – nem csupán azért, mert a 90-es évek elején ő is egy szuperhős, a Denevérember bőrébe bújt, hogy aztán az utóbbi években ne túl gyakran bukkanjon fel a filmvásznon. Hanem azért is, mert kiválóan jeleníti meg a múltja és a vágyai között őrlődő karaktert, aki kénytelen azt a megaláztatást is elviselni, hogy a színpadi játék mikéntjéből egy fiatalabb színész, az Edward Norton által kiválóan alakított Mike Shiner oktassa ki.
A sztori zseniálisan jeleníti meg azt, ahogy Thomson néha a Birdman képében megjelenő lelkiismeretével viaskodik, és az utolsó pillanatig bizonytalanságban tartja a nézőt, hogy most akkor igazi szuperhősfilmet, vagy drámát lát, miközben a főszereplő azon dilemmázik, melyik „alternatív énjével” azonosuljon: a régi, hollywoodi időket megjelenítő Madáremberrel, vagy új, a kilátástalan szeretetéhsége miatt a kiutat az öngyilkosságban megtaláló színpadi karakterrel.
A filmet eredeti fordulatai és képi megoldásai nyomán az Aranyglóbuszon és az Oscaron is több kategóriában jelölték – előbbiben kettőt váltott díjra, Keaton a legjobb színésznek, Inárritu pedig a legjobb eredeti forgatókönyvért járó elismerést vihette haza. Az Oscar-gálán mindkettejüknek lehetősége lesz ismételni, miközben a mind a hollywoodi sztárok, mind a broadway-i művészi közeg sznob világát kipellengérező Birdman a legjobb film, illetve a legjobb férfi és női mellékszereplő kategóriában is jelölést kapott. És egyáltalán nem érdemtelenül.
Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje (Birdman or The Unexpected Virtue of Ignorance. Amerikai vígjáték, 119 perc, 2014). Rendezte: Alejandro González Inárritu. Szereplők: Michael Keaton, Emma Stone, Edward Norton, Naomi Watts, Andrea Riseborough, Zach Galifianakis, Amy Ryan, Merritt Wever. Írta: Alejandro González Inárritu, Nicolás Giacobone, Armando Bo. Kép: Emmanuel Lubezki. Zene: Antonio Sanchez.
Értékelés az a-10-es skálán: 9
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!