Az olvasás jelenthet kikapcsolódást, feltöltődést, tanulást
Fotó: Haáz Vince
Bár régen szinte minden településen – városokban, falvakban egyaránt – működött olvasókör, napjainkban az olvasás inkább magányos, otthoni, esetleg vakációs tevékenység. Filmekben, sorozatokban fel-fel tűnnek olvasókörök, klubok, de Erdélyben mintha nem igazán honosodtak volna meg. Napjainkban viszont egyre többen igyekeznek cáfolni ezt, például a sepsiszentgyörgyi Okulusz Könyvklub tagjai is.
2024. október 03., 08:002024. október 03., 08:00
Az Okulusz könyvklub története még Marosvásárhelyen indult 2018 elején. Szabó Eszter ötletgazdában akkor az fogalmazódott meg, hogy szeretne egy közösséget, amelyben a résztvevők könyvekről beszélgethetnek, kicsit alternatívabb formában, mint egy hagyományos klubban.
„Akkor még nem volt közös könyv, csupán témák, amikre hoztam beszélgetésindító kérdéseket, játékokat, feladatokat. Ki szerettem volna mozdítani a felnőtteket, azt szerettem volna, hogy jobban merjünk implikálódni, és ne csak folyamatosan szemlélői legyünk a könyves eseményeknek. Most viszont már hagyományosabb formában működik, és kicsit más a célja” – magyarázta a Krónikának a klub kulcsembere.
Vagy ha jelen is van a könyvesboltok, könyvtárak polcain, nem feltétlenül figyelnek fel rájuk, hiszen az emberek általában inkább a bestsellereket választják. A cél azért is fontos, mert a statisztikák szerint Románia bizony igencsak a listák végén kullog az olvasási kedv tekintetében.
– fejtette ki Szabó Eszter.
A könyvklub szeptemberben kezdi második évadát Sepsiszentgyörgyön, egy sikeres éven már túl van. „Azok, akik ide járnak, elsősorban a közösséghez tartozás miatt teszik. Emellett többen is jelezték, hogy azért szeretnek ide látogatni, mert olyan könyveket hozok be, amelyekkel ők még nem találkoztak, viszont kellemes meglepetés volt számukra” – állapította meg Szabó Eszter.
Az ötletgazda azt is elmondta, hogy a klubalkalmakra ellátogatók száma változó, 8–12 személy az állandó tag.
Tisztában vagyok azzal, hogy az embereknek nincs sok idejük olvasni, és nem is szeretném emiatt őket kötöttségek elé állítani. Aki eljön, az olvassa el a havi könyvet, mert úgy izgalmas a klubozás. De ezen kívül nincs más szabály” – szögezte le.
A klub tagjait a könyvek szeretete köti össze
Fotó: Freepik
Az olvasmányokat Szabó Eszter maga választja ki. Mint elmondta, ez egy konszenzus volt a tagok között, mivel ő felajánlotta annak a lehetőségét is, hogy minden hónapban más ajánljon, de inkább rábízták a döntést.
„Egyáltalán nem könnyű választani, ezért teljesen megértem, ha valaki ezzel nem élne. Számomra is több napi dilemmát jelent kiválasztani azt a könyvet, ami szerintem jó lenne a klubra. Első szempont mindenképp az, hogy ne legyen több mint 400 oldal, igyekszem ezt valamennyire tartani” – magyarázta, hozzátéve, arra is igyekszik figyelni, hogy minden hónapban kicsit más legyen a stílus, a tematika.
„Ha a múlt hónapban női könyv volt, a következő inkább pasis lesz, de ha mondjuk az egyiket nehezebb volt olvasni, akkor azután mindenképpen egy emészthetőbb nyelvezetűt választok.
Felelős vagyok azért, hogy milyen könyvet adok az olvasók kezébe, és igyekszem ezzel nem visszaélni” – véli Szabó Eszter.
A találkozások kapcsán azt is elmondta, hogy szabadon, kötöttségek nélkül zajlik a beszélgetés, társalgás a könyvekről, hiszen minden egyes mű kicsit más-más beszélgetést „igényel”: van, amikor a szereplők, vagy a cselekmény kerül középpontba, máskor pedig a tematika adja a vita tárgyát.
„Néha vitázunk, és ez nagyon jó. Néha igyekszem kisebb magyarázatokkal is készülni, amikor nehéz egy szöveg, de semmiképpen nem szeretnék előadásjelleget adni az alkalomnak” – mutatott rá az Okulusz könyvklub vezetője.
Az Európai Unió tagállamai közül 2022-ben Romániában (29,5 százalék), Cipruson (33,1 százalék) és Olaszországban (35,4 százalék) volt a legalacsonyabb a könyveket olvasók aránya – közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala.
A kulturális kisajátítás „bűneként” lehet tekinteni arra, hogy forrásmegjelölés nélkül használt fel kalotaszegi hímzésmintát a spanyol Mango divatmárka – állapította meg a Krónikának Újvári Dorottya művészettörténész.
Kortárs magyar darabot, Egressy Zoltán Portugál című művét mutatja be románul a bukaresti Bulandra Színház.
Nyolc év szünet után jelentkezett egyéni tárlattal a városában Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművész és rajztanár.
Feltűnt a láthatáron, mégpedig nagyon látványos előzetessel Ridley Scott mestermunkának ígérkező, új nagy eposza, a Gladiátor 2.
Felejthetetlen klasszikusokat is vetítenek a 24. Filmtettfeszten – közölték az október 2. és 6. között Kolozsváron és még 16 erdélyi településen tartandó szemle szervezői.
Olyan gazdag Janovics Jenő életműve – amelynek nagyon is be kellene kerülnie a köztudatba –, hogy nemcsak színházi előadásnak, hanem filmnek is kellene születnie róla.
Fontos, hogy a román színházi szakma is megismerje erdélyi magyar társulatok munkáját, így nemcsak Budapest, hanem Bukarest felé is nyit az öt erdélyi magyar társulatot tömörítő Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN).
Énekművészeket, karmestert, balettművészt, hangszerművészt és műszakos munkatársat is díjazott a Kolozsvári Magyar Opera.
Szeptember 27–29. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot. Nagyvárad idén is bekapcsolódik a népszerű rendezvénybe.
Bukarestben, a Liszt Intézetben nyílik kiállítás Soó Zöld Margit 2022-ben elhunyt kolozsvári művész alkotásaiból.
szóljon hozzá!