2009. augusztus 07., 12:172009. augusztus 07., 12:17
Két alkotótábor munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön délben a szatmárnémeti polgármesteri hivatal előcsarnokában. A tárlatra a monói és a hadadi táborok anyagából válogattak a szervezők. A szeptember 4-éig tartó kiállításon összesen 103 festményt mutatnak be, amelyet a Szatmári Alkotóház Képzőművészeinek Szövetsége tagjai készítettek az említett nyári táborokban. A tárlatot Kurta-Tőtös Szabolcs lelkipásztor nyitotta meg a hadadi vendéglátók és az itteni tábort támogató Dégenfeld Alapítvány nevében. A házigazda szerint színvonalas alkotások készültek a jó hangulatú táborban. „Ezek a képek az élet és a hadadi táj szépségét hirdetik” – fogalmazott a lelkipásztor. Gergely Csaba festő, az egyesület elnöke elmondta, terveik szerint a település Dégenfeld-kastélyában a következő években is megszervezik majd az alkotóműhelyt. A szilágysági Hadadon és a máramarosbeli Monón a nyári alkotótáborokba meghívott művészek több mint 300 képet festettek.
Hadadon a Dégenfeld Alapítvány, Monón pedig a helyi kastély tulajdonosaként a Benedek család biztosította az alkotók szállását és étkeztetését, akik cserébe 2-2 festményt adományoztak vendéglátóiknak. Mindkét helyszínen 10 napig folyt a munka.
Az előzetes tervek szerint a határ menti megyeszékhely polgármesteri hivatalában kiállított anyag kiegészült volna a Túrterebesen készült képekkel is, de ezt az alkotótábort anyagi okok miatt elhalasztották. A település önkormányzata szponzorok hiányában nem tudja vendégül látni az alkotóház művészeit, saját költségvetéséből pedig nem futja a 17 festő megvendégelésére. Ezt a tábort eredetileg hagyományteremtő céllal rendezték volna meg.
A szatmári tárlaton láthatók Reisz Tamás magyarországi képzőművész pasztellképei is. A Simontornyán élő festő három éve rendszeresen részt vesz a partiumi egyesület táboraiban, és saját bevallása szerint a kitűnő társaság miatt jár Erdélybe. A művész már több mint 300 képet festett a táborok során, amelyekből könyvillusztráció is készült. Gergely Csaba egyesületi elnök szerint a magyarországi alkotó a levegőt és a fényt is képes megfesteni.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.