Alkotótábor a Tövisháton

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Több mint húsz képzőművész részvételével tartanak alkotótábort a Szatmár megyei Hadad községben, a Dégenfeld-kastélyban.

Babos Krisztina

2011. július 26., 08:532011. július 26., 08:53

A Szatmári Alkotóházi Képzőművészek Egyesülete idén harmadik alkalommal szervezi meg itt a találkozót, melyre Szatmár megyén kívül Máramaros és Kolozs megyéből, valamint Magyarországról is érkeztek résztvevők. Gergely Csaba elnök szerint egyrészt a gyönyörű táj vonzza a képzőművészeket a Tövishátra, másrészt pedig az egyesületük igen jól együttműködik a kastélyt fenntartó Dégenfeld Alapítvánnyal, ezért járhatnak vissza évről évre. A kéthetes tábor július 18-án kezdődött, hétvégén pedig a „félidőben” szerveztek egy kiállítást, melynek keretében 170 itt készült alkotást, illetve a résztvevők korábban készült mintegy 50 munkáját tették közszemlére. A táborban egyébként grafikusok, festők, faszobrászok, kisplasztika-készítők, illetve textilművészek dolgoznak. A készülő munkákból mindenki két-két darabot a házigazdáknak ajándékoz majd, melyet árverésre bocsátanak a központ évente szervezett jótékonysági akciója keretében, hogy a bevételekből tovább tudják folytatni az épület tatarozási munkálatait.

A hadadi Dégenfeld-kastély, illetve a benne működő Dégenfeld Református Egyházi, Oktatási és Művelődési Központ nyújtja egyébként a legkiválóbb lehetőséget gyerekek táboroztatására Szatmár megyében. Kurta Tőtös Beáta helybéli lelkész, a központ vezetője szerint a 200 éves épület három szárnyából kettőt már sikerült lakhatóvá tenniük, így több, mint 70 személynek tudnak szálláshelyet biztosítani, ha pedig az érdeklődők egy része sátorral érkezik, akár 150 személyes rendezvények is tarthatóak a központban. A hálótermeket a hatalmas szobákban alakították ki. Az ingatlant 2006-ban szolgáltatták viszsza a Dégenfeld családnak, amely 39 évre bérmentesen a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek adta. Szponzorok bevonásával, illetve a táboroztatásból származó bevételek felhasználásával azóta igyekszenek felújítani a meglehetősen rossz állapotban visszakapott ingatlant.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat