Aki nem hívta meg Vadim Tudort – Elhunyt Anamaria Pop műfordító

Elhunyt Anamaria Pop író, műfordító, Esterházy Péter, Nádas Péter és számos kortárs magyar szerző román fordítója. 

Hírösszefoglaló

2015. július 09., 19:452015. július 09., 19:45

A budapesti Román Kulturális Intézet korábbi igazgatóját kedden, kevéssel éjfél előtt, 63 éves korában érte a halál Dunaújvárosban – számolt be róla a Litera irodalmi portál csütörtökön.

„Kárpát-medencénkben felnőnek emberek – gondolom, nem vagyok egyedül –, akik nem tudják, honnan jönnek, akiknek saját maguknak kell az identitásukat megtalálniuk, felnőnek egy kultúrában, és egy másikat képviselnek. Én nem mondhatom magamról, hogy magyar vagyok annak ellenére, hogy már tudom, mind a két szülőm magyar. Mindkettő református, én is az vagyok. Édesapámról mindössze hét éve tudom, hogy magyar, édesanyámról mindig tudtam” – vallotta egy 2011-ben, az Erdélyi Riportban megjelent interjúban a Tordán felnőtt Anamaria Pop.

Csak 28 évesen tanult meg végül magyarul, miután verseskötetei és válása miatt „száműzték” Bukarestből Szatmárra, ahol hozzáment egy magyar orvoshoz.

„Egy este néztem a magyar tévét, hallgattam Molnár Piroskát, aki Hervay Gizella verseit szavalta. Szenzációs élmény volt. Megfagyott a levegő. Amit akkor kaptam, nagyon közel állt az én verseszményemhez. Hervay akkor már Magyarországon élt, és ki volt tiltva Romániából. Azon az estén döntöttem el, hogy elkezdek verseket fordítani magyarról románra. A románoknak meg kell ismerniük ezt a költészetet” – emlékezett vissza.

Érdekesség, hogy az akkori romániai cenzúra éppen azokat a Hervay-verseket engedte megjelenni román fordításban a Kriterion gondozásában, amiket magyarul azelőtt betiltott. 

Anamaria Pop a Román–Magyar, illetve a Magyar–Román Baráti Társaság alapító tagja és programigazgatója volt, a kolozsvári Korunk folyóiratban műfordításokat publikált, majd a Pró Európa Liga szatmárnémeti fiókjának alapító tagja lett, és a liga társelnökeként és programigazgatójaként működött. Később a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium előadó tanáraként tevékenykedett, majd szerkesztője lett a marosvásárhelyi Altera folyóiratnak, műsorvezetője a Transilvania Rádiónak.

Ezután a Magyar Köztársaság Kulturális Központjának kulturális tanácsosaként is dolgozott, ezt követően lett a budapesti Román Kulturális Központ igazgatója. „Pályázat útján kerültem oda, de közben megváltozott a román kormány. Nem álltam haptákba a neokommunistáknak, meg a fasisztoid gondolkozóknak, az elvtárs uraknak, a volt Szekuritáté élmunkásainak. Azt mondtam, Vadim Tudort nem fogom a budapesti Román Kulturális Intézet házába meghívni. Innen kezdve nem voltam kívánatos személy – mesélte a Magyarországra való telepedésének hátterét.

A budapesti rendezvényekre olyanokat hívott meg, mint Mircea Dinescu, Andrei Pleşu, Szőcs Géza, Gheorghe Crăciun, akik rendszeresen nagy közönség előtt léptek fel. „Nem tetszett ez az akkori román politikának. Szembeszállt velem a helyettesem, de még a sofőröm is. Most teljesen más a politikai környezet, ami volt, már nem fordulhat elő. Nem mertem hazamenni. Több névtelen telefonhívást kaptam, megfenyegettek, hogy ha hazamegyek, egy héten belül baleset áldozata leszek” – tette hozzá a 2011-es interjúban.

Anamaria Pop Esterházy Péter és Nádas Péter mellett többek között Márai Sándor, Thuróczy Katalin, Szabó Magda, Méhes György, Szőcs Géza, Kukorelly Endre és Göncz Árpád műveit ültette át románra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten