A japán kultúra napjai Kolozsváron

A japán kultúrát és művészetet bemutató kiállítással vette kezdetét tegnap a november 3–14. között kilencedik alkalommal megrendezett Japán Kultúra Napjai rendezvénysorozat a kolozsvári Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában.

Kiss Előd-Gergely

2009. november 04., 09:152009. november 04., 09:15

A kiállításnak A gyerekek felfedezik a japán kultúra titkait címet adták. Dan Breaz szervező, a kolozsvári Szépművészeti muzeológusa a több mint egyórás megnyitóünnepséget követően elmondta, a kiállításnak a japán kultúra és művészet bemutatása mellett didaktikai célja is van, a japán művészek remekei mellett ugyanis a kolozsvári Dan Prodan-iskola kisdiákjai által elkészített hagyományos japán tárgyakat is bemutatják.

„A tárlat változatos és provokatív a látogató számára – jelentette ki Dan Breaz – a tablókon szereplő fotók mellett megtekinthető a japán népviselet, de a japán bábukészítés több típusa is. Szerepcsere történt tehát, a máskor csak nézőként jelen lévő kisdiákok alkotókká is váltak egyben” – részletezte Breaz.

A 11 napos rendezvénysorozat keretében a Bánffy-palotában megtekinthető kiállítás mellett egy három előadásból álló előadás-sorozatot és műhelyfoglalkozást is szerveznek a Japán Baráti Kör Egyesület Dávid Ferenc utcai székhelyén. Az érdeklődők többek közt a haikuról, e napjainkban is népszerű japán versformáról hallhatnak előadást.

November 10-én az origami-, 12-én pedig az etegami-készítésbe nyerhetnek betekintést az érdeklődők 16 órai kezdettel. Kérdésünkre Minodora Buta, az egyesület titkára elárulta, ez utóbbi, azaz az etegami festett vagy rajzolt üdvözlőlapok készítését jelenti.

Kavai Kacutaro, a Japán Baráti Kör Egyesület elnöke a megnyitóünnepségen elmondta, nem az a céljuk, hogy képviseljék Japánt Kolozsváron, mert azt megteszi a nagykövetség. Ezzel szemben „meg akarják fertőzni a japán kultúrával a kolozsváriakat”. Mint mondta, a japán kultúra nem csak a japánoké.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést