A 80 éves Tóth Erzsébet népdalénekest ünnepelte Marosvásárhely

A marosvásárhelyi Kultúrpalota 600 férőhelyes koncertterme kicsinek bizonyult annak az ünneplő közönségnek a befogadására, amely szombaton gyűlt össze Kerekes-Tóth Erzsébet színész, népdalénekes 80. születésnapja alkalmából.

Máthé Éva

2009. december 02., 10:332009. december 02., 10:33

Az ünnepelt, Marosvásárhely díszpolgára, korát meghazudtoló elevenséggel maga is többször dalra fakadt a helyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület által megszervezett többórás ünnepségen.

A Magyarországon élő művésznőt Kilyén Ilka színművész szólította színpadra, majd életéről, munkásságáról kérdezte, a beszélgetést pedig a meghívottak fellépései szakították meg időről időre. A vásárhelyi születésű Tóth Erzsébet Kolozsváron szerzett színészi diplomát, majd a vásárhelyi Székely Színházban dolgozott. Az ünnepi est során elmondta: édesapja karmester volt, édesanyja műkedvelő énekes, így vérében van a zene szeretete.

„A család sokszor muzsikált együtt, öcsém trombitán játszott” – mesélte. A színművészeti egyetemen Senkálszky Endrétől, Kovács Györgytől, Szabó Ernőtől tanulta a színjátszást, és azt, hogy „a színház a művészetek temploma”. 1958-ban csatlakozott a Székely Népi Együtteshez. „Hajdú Zoltán költő és Sütő András annak idején sokat tett azért, hogy az együttes létrejöhessen” – jegyezte meg a művésznő. 1985-ig a Székely Népi Együttes, majd a Maros Együttes tagja volt.

Ez idő alatt a marosvásárhelyi és bukaresti rádióstúdió állandó munkatársa volt, televízióban is szerepelt. Több kislemeze és egy nagylemeze jelent meg. Magyarországon kívül számos államban: Jugoszláviában, Ausztriában, Németországban, Kanadában, Ukrajnában, Szlovákiában, Svájcban, Mongóliában, Koreában, Kínában Oroszországban, az Amerikai Egyesült Államokban is fellépett, magyar népdalokat énekelt, leginkább a távoli tájakon élő, kisebb-nagyobb magyar közösségeknek.

Az ünnepi est során a művésznőt többek között a Maros Megyei Tanács elnöke, Lokodi Edit Emőke is köszöntötte, majd oklevelet adott át neki, munkája elismeréseképpen. Az egykori pályatársak közül jelen volt a szintén nyolcvanéves Birtalan Judit zenetanár, karmester, aki a Székely Népi Együttes alapító tagja volt. Tóth Böske az ő zongorakísértével is énekelt. Birtalan Judit, férje, Birtalan József zeneszerző, Bács Ferenc színművész – akárcsak az ünnepelt – immár Magyarországon élnek, onnan tértek haza ez alkalommal.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést