Télvíz idején gyakran megesett, hogy csupán mi ketten tartózkodtunk itt, rajtunk kívül senki. Egy évtizeden át nagyon szoros szimbiózisban éltünk a kisoroszi tájban nemcsak mi ketten Miklóssal, hanem családilag is. Polcz Alaine és a feleségem, Szávai Ilona igencsak összebarátkoztak. Alaine szerint egészen ritka, hogy házaspárok ilyen szoros barátságba kerüljenek… De hogy a Polcz Alaine-ről készült könyvem keletkezéséhez visszatérjek: meghalt Miklós, majd Alaine, és hatvannyolc éves koromban engem is elért egy veszélyes betegség. Az elmúlt két évben nagyon beteg voltam, talán most kezdek kilábalni.

– A könyv megírását, ha lehet azt mondani, „ihlette” valamiképpen a betegsége?

– Az ember a betegséget csak a munkával meg a derűvel tudja valamennyire „eltolni magától”. És azt mondtam, ha most komolyabb munkára nem is vagyok képes, de legalább rendezgetem a fotókat. Ugyanis gyerekkoromtól fotózok, már Székely Jeruzsálem című könyvemben is felhasználtam régi, adott témában pótolhatatlan fotóimat. Kisoroszi éveink alatt is folyamatosan fotózgattam.

Azonnal kiderült, hogy ha egyebet nem is, de képaláírásokat szükséges lesz írnom. És máris világossá vált, hogy a képaláírásokból könyv kerekedik. Hiszen a fotóözönhöz társuló képaláírások olyan szövevénnyé állnak össze, amely végül könyv, ha pedig könyv, akkor az szerkesztést, komoly átgondolást igényel.

Hát így jutottam el oda 69–70 évesen, hogy bár soha nem akartam Mészöly Miklósról vagy Polcz Alaine-ről, kettejükről, a házasságukról írni – a fotók másképpen döntöttek… És itt elkerülhetetlenül érintenem kellett a saját házasságunkat is Ilonával. Meg aztán szembe kellett néznem egy megkerülhetetlen igazsággal. Ha csak annyit mondok: az embernek egy élete van, de lehet több házassága, ennek igazságát senki nem kérdőjelezi meg, de valljuk be, sokak számára – érthetően – ez nem kellemes igazság. De attól még létezik, és logikusan következik belőle, hogyha egy vagy két emberről (esetünkben férjről, feleségről) akarok írni, akkor nem a házasságukból kell kiindulnom. Hanem autonóm személyiségként kell felmutatnom az illető embert vagy két embert.

Az utolsó fejezetéből idéznék egyetlen mondatot: „Ne haragudj, Miklós, de kitűnő, jelentős író jócskán akad, írnak is róluk bőséggel könyveket, na de nagy formátumú asszonyokról – boltívtársainkról – keveset regélnek.” Hát ezért kezdtem Alaine életével, mely persze hosszú szakaszon egyidejűleg Miklós élete is, és reméltem, hogy marad időm a Mészöly-könyv megírására is.

Nem mellékesen Mészöly Miklós élettársa volt, és a házasság fantasztikus erőt adott és támasztott mindkettőjüknek, ez is benne van a könyvben. De akkor vagyok következetes, ha írok egy másik, párhuzamos könyvet Mészöly Miklósról is, úgyszintén fotókkal, gyerekkortól követve az életét, hogy összeálljon a „boltív”.

Fontosnak tartom a házasságot úgy is mint életteljesítményt. Úgy fogalmaztam, hogy a házasság boltívalkotási folyamat. Ha két pillért egymáshoz illesztünk, boltív keletkezik. Életem nagy élménye, és azért beszélek magamról, hogy mások megsértése nélkül kimondhassam a „szerencsétlen” szót.

A készülő Mészöly-könyv főszereplőjévé egyenesen az életet teszem. Igen, a Mészölyét. Ezért kerül A templom és kilincse cím mellé alcímként: Az élet és Mészöly Miklós. Ha azt kérdeznék, „miért az élet?”, azt mondanám, azért, mert mindannyian egy-egy életet élünk, erről szól minden, ehhez, ha nem akarunk, akkor is értünk. És szenvedélyesen érdekel minket.