A karikatúra szakállas hagyománya

Még egy hétig látogatható a Tety Humorfest elnevezésű nemzetközi karikatúra kiállítás, melyet a neves marosvásárhelyi karikaturista, Boros Stefan „Tety" szervezett a Kultúrpalota százéves évfordulója alkalmából.

Szucher Ervin

2013. szeptember 22., 18:352013. szeptember 22., 18:35

A tíz nappal ezelőtt elrajtolt rendezvény sikerét nem csak a látogatók érdeklődése, de a pályamunkák sokszínűsége is biztosítja. Míg a szervező bevallott szándéka körülbelül száz karikatúra egybegyűjtése volt, végül csaknem 694 rajzot kellett kiaggatniuk a palota földszinti kiállítótermeinek falára. A négy földrész 48 országából érkező 191 művész rajzai közül a zsűri a leginkább a szíriai Fadi Abou Hassan Szabadság című munkáját értékelte, aki megkapta a főszervező közel félméteres „arcdíszéről\" elnevezett Aranyszakáll-díjat és a vele járó 500 eurót – az összeget a megyei önkormányzat biztosította. Az Ezüstszakáll Oao Bosco Jaco brazil karikaturistához jutott, akinek a Van Gogh és a horrorvirág alkotása nyerte el a bírálók tetszését, míg a Bronzszakállat Willem Rassim hollandiai művész Múlt és jövő című rajza kapta meg. A házigazdák egy Molnár Dénes-emlékdíjat is kiosztottak, amellyel Ion Sfâriac marosvásárhelyi grafikus munkásságát méltányolták. Emellett különdíjban részesítették azt az oroszországi művészeti iskolát, amely csaknem százhúsz karikatúrával gazdagította a fesztivált.

Marosvásárhelyen egyébként nem számít újdonságnak a karikatúra kiállítás. A szakma kiváló művelője, a korán elhunyt Molnár Dénes a múlt rendszerben  több ízben is az elvtársak orra elé csempészte a görbe tűkörként szolgáló jobbnál jobb rajzokat. Mivel a pártvezetők fülében rendszerellenesen csengett a karikatúra szó, a szervező a szatirikus grafika vagy a lerajzolt humor címszó alatt cselezte ki a gondolatok éber őreit. A világ és annak bizonyos főszereplői kikarikirozását karolta fel száz évvel ezelőtt a Kultúrpalota építője, Bernády György polgármester is, az ő idejében is rendkívüli népszerűségre tettek szert a különböző lapokban és nyilvános helyeken megjelenő gúnyrajzok.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban