A Hamletet mutatja be a Tamási Áron Színház

Az egyetemes drámairodalom egyik legismertebb tragédiáját, a Hamletet készül bemutatni a sepsiszentgyörgyi színház, Bocsárdi László igazgató rendezésében.

Krónika

2013. december 05., 17:472013. december 05., 17:47

A produkció a Tamási Áron Színház és a Gyulai Várszínház együttműködésében született, a Várszínház jubileumi, ötvenedik évada alkalmából szervezett nyári rendezvénysorozat keretében. A szentgyörgyi bemutatóra egy hosszú felújítási folyamat végén, vasárnap este 7 órától kerül sor a színház nagytermében.

„Első ránézésre hatalmi harcokról, szerelemről, árulásról, bosszúról szól Shakespeare Hamletjének klasszikus története. Ám, mint minden sokrétegű és gazdag szöveg esetében, az egymásra épülő és egybecsengő motívumok itt is végtelen perspektívát kínálnak: az apa-fiú kapcsolat, a megöröklés kérdése, a vérfertőzés, a szerelem és barátság problematikája számtalan kis szálon fut végig a történeten és a szereplők sorsán” – olvasható az intézmény ismertetőjében.

A közlemény szerint az alkotók koncepciója ebben a több olvasatot, réteget, szempontot ötvöző komplexitásban látták a színrevitel kihívását. „Abban, hogy minden szereplő a maga nézőpontjából olvassa a történet minden mozzanatát, és a maga számára kialakított értelmezés szerint tekint a világra. Világ-olvasatok, logika és szenvedély, tudatállapotok csapnak össze ebben az előadásban, amely tehát ezzel a kortárs gesztussal őrzi meg a darab motívum-gazdagságát. A Hamlet számtalan tükre, rengeteg kis és nagy igazsága egymásra vetül. Álom-szerűnek, hipnotikusnak vagy őrületnek nevezhető az állapot, amibe a főhős kerül, amint megpróbálja a lehetetlent: kideríteni a valóság szerint valót” – írják.

A közlemény a sepsiszentgyörgyi társulat előadását „az értelmezés nagy kalandjának” nevezi, mely elsősorban a hamleti ráébredés és felelősségvállalás kérdéseit próbálja körüljárni.

A produkció szereplői Mátray László, Pálffy Tibor, Szakács László, D. Albu Annamária, Benedek Ágnes, Kolcsár József, Kónya-Ütő Bence, Nemes Levente, Nagy Alfréd / Derzsi Dezső, Diószegi Attila, Gajzágó Zsuzsa és Erdei Gábor.

Az előadás dramaturgja Sebestyén Rita Júlia, díszlettervezője Bartha József, jelmeztervezője Dobre Kóthay Judit. Az előadás zenei világát a rendező J. S. Bach és Nik Bärtsch szerzeményei alapján állította össze, a zenei feldolgozásokat Kónya-Ütő Bence készítette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket