2011. augusztus 17., 08:292011. augusztus 17., 08:29
A Magyar Filmunió keddi tájékoztatása szerint Hules Endre munkája az első filmesek versenyében mutatkozik be. A legjobb első filmnek járó Aranyzenit díjért folyó megmérettetésre idén 26 alkotás kapott meghívást. A halálba táncoltatott leány magyar–szlovén–kanadai koprodukcióban készült az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos operatőri munkájával, Melkvi Bea, László Zsolt, Hules Endre és a Honvéd Táncszínház együttesének közreműködésével. Az alkotás gyártója a Cinemafilm, producere Garami Gábor. A film egy táncosból lett impresszárió története, aki húsz év után visszatér szülőföldjére, Magyarországra, és úgy dönt, hogy volt szerelmével és öccsével felújítják utolsó közös sikerüket, A halálba táncoltatott leány balladájából készült táncdarabot. Hules Endre filmjét a nemzetközi közönség Montrealban láthatja először, ahol négy alkalommal is vetítik. Sipos József Kaland című új Márai-adaptációjának is Montrealban lesz a világpremierje. A bemutatón személyesen is jelen lesz Sipos József rendező-forgatókönyvíró és Gerd Böckmann, a német főszereplő, akit a Derrick és a Tetthely filmsorozatokból ismer a nagyközönség.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.