2010. augusztus 20., 09:082010. augusztus 20., 09:08
Barabás Miklós, Gyárfás Jenő, Nagy Albert, Mattis-Teutsch János, Nagy Imre, Bene József, Varga Nándor Lajos, Baász Imre, Plugor Sándor munkáin kívül a törzsanyaghoz sorolják a nagybányai festőtelep második és harmadik nemzedéke művészeinek alkotásait is. Alapításakor a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye alig több mint száz képet számlált.
A századforduló után számos alkotás került a múzeum birtokába, így az új múzeumépület dísztermét, a mai Bartók-termet állandó kiállítás bemutatására szánták. Az alapkiállítás végleges formájában a kilencvenes évektől volt megtekinthető. Az elődök által adott Székely Panteon elnevezést a képtári gyűjtemény sokszínűségét tekintetbe véve Panteonra változtatták. Az alapkiállítást tavaly levették, mert a sepsiszentgyörgyi képtárban mutatták be a Barabás Miklós Céh megalakulásának 80. évfordulójára szervezett tárlatot, amelyet a művészszervezet mai és régi tagjainak alkotásaiból állítottak össze.
A tervek szerint idén nyáron nagyszabású belső felújításra került volna sor, de ez pénzhiány miatt elmaradt. Sántha Géza elmondta, 2001-ben jelent meg egy katalógus a Panteon alapkiállításról, ennek kiadják a bővített változatát Vargha Mihály múzeumigazgató, szobrászművész szerkesztésében. Ugyanakkor a képtár előtt felavatják Vargha Mihály alkotását, Gyárfás Jenő egész alakos szobrát. A katalógus bemutatására, a szoboravatásra és a Panteon állandó kiállítás újranyitására szeptember közepén a Háromszéki Képzőművészet Éve égisze alatt kerül sor. Sántha Géza elmondta, a turisták hiányolják a székely művészek alkotásait, ezért az alapkiállítás visszarendezésével nem tudják megvárni a képtár felújítását.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.