Fotó: Mihály László
2011. szeptember 15., 08:142011. szeptember 15., 08:14
Hatodik napja működik Csíkszeredában a 3 dimenziós filmeket vetítő mozi a Petőfi Sándor utca 33 szám alatt. Simon Mihály, az új filmszínház működtetője a Krónika megkeresésére elmondta, a 3D-s mozi ötlete tulajdonképpen a saját 3D-s filmek iránti rajongásából fakadt. „Elkezdtem keresgélni az országban, hogy milyen lehetőségek vannak jó technika beszerzésére, azt javasolták, ha már befektetek, nyissak mozit, mert van lehetőség a megfelelő licenc megszerzésére” – mesélte a tulajdonos.
Közel 10 hónappal ezelőtt indult be első alkalommal a mozi, eleinte egy sofőriskola osztálytermében, azonban – amint Simon Mihály mesélte – mivel a városban működő Fidelitas Alapítvány szeretett volna létrehozni egy multifunkcionális termet, úgy döntöttek, közösen alakítják ki a helyszínt úgy, hogy az 3D-s filmek vetítésére is alkalmas legyen. „Arra gondoltunk, miért ne csinálnánk egy rendes mozit a városnak. Az addigi kis jövedelmet befektettük, így most létrejött egy állandó mozi” – ecsetelte a filmszínház megálmodója. Simon Mihály úgy véli, a magas árak elriasztanák az érdeklődőket, és mivel egyszerűbb technikával dolgoznak, elegendő, ha az érdeklődők csak a 3D-s szemüveg bérlési díját fizetik ki. „Nem golfot akarunk, hanem focit, tehát nem a tehetőseknek hoztuk létre a mozit, hanem mindenkinek, akit érdekel, aki szereti az ilyen filmeket” – fogalmazott.
A filmes kínálatról érdeklődve a tulajdonos elmondta, igyekeznek minden olyan 3 dimeziós filmet beszerezni és levetíteni, ami a piacon megtalálható, azonban csak akkor tudnak hozzájuk jutni, amikor már a nagy mozik levetítették, és más, az ő technikájuknak megfelelő formátumban is elérhetővé válik. Jelenleg mintegy 46 film áll a mozi rendelkezésére, amelyet folyamatosan vetítenek. Tapasztalata szerint egyre több látványos film és rajzfilm jelenik meg 3 dimenziós változatban, így további újdonságokat is beszereznek. „Amikor tavaly elkezdtem, figyelmeztettek, hogy csak 35 3D-s film van a piacon, de decembertől márciusig legalább 35 új film jelent meg. Bár nem olyan nagy ennek a területnek a kínálata, elegendő” – magyarázta a tulajdonos.
A magyar szinkronnal ellátott filmek mellett jövő héttől szeretnék beindítani a vetítést a román ajkú lakosság számára is eredeti hanggal, román nyelvű felirattal. Simon Mihály elmondása szerint, már az elmúlt hat napban nagyszámú érdeklődő volt. „50 férőhelyes a terem, de olyan székekre is ülnek az emberek, amire nem is számítottunk, például az első sorban, van, aki pont azt élvezi” – mesélte Simon, hozzátéve, az ideálisnak vélt nézőszám 35-40 egy-egy vetítés alkalmával.
Az eheti kínálat megtalálható a mozi Facebook-oldalán (Cinema 3D), szeptember 15-én 16 órától a Jégkorszak című film látható, 18 órától az Alice Csodaországban, majd 20 órától vetítik a Street dance című filmet. A jegy ára felnőttek számára 9 lej, azonban vannak családi kedvezmények is: 1 felnőtt és 1 gyerek 15 lejért, 1 felnőtt és 2 gyerek 20 lejért, míg 2 felnőtt és 2 gyerek 25 lejért nézhet meg egy 3D-s filmet. Működik ugyanakkor a gyerek és ifjúsági bérlet: érvényes diákigazolvány felmutatásával (minimum 2 ember számára) 6 lejbe kerül a jegy fejenként.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.