A holnap 17 órától kezdődő megnyitót követően Georg Büchner Leonce és Léna című, a nagyváradi Szigligeti Színház feldolgozásában színre vitt darabjával kezdődik a 9. Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson. A szeptember 30–október 9. között zajló színházi eseményen a Figura Stúdió Színház több mint hatszáz színészt és színházi szakembert lát vendégül.
Élő Tér címmel Henning János és Vargyasi Levente fotóiból nyílt tárlat a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház kiállítótermében. A fényképek Sepsiszentgyörgy utolsó négy évét dokumentálják, a tényeket a művészet lencséjén szűrik meg.
„A kortárs világban egyre erőteljesebben jelen van a kriminalitás, és ez nyilván változást okoz az emberekben a félelem megélése kapcsán is. Sok más elnevezés mellett »a félelem kultúrája« is találó lehet arra a társadalmi-történelmi helyzetre, amelyben élünk” – áll a Korunk folyóirat szeptemberi számának ismertetőjében.
Életének 76. évében kedden elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja.
A házigazdákon kívül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, illetve az Aradi Kamaraszínház is fellép ma a Nagyváradon megszervezett Rövid Dráma Hetén. A fesztivál harminc előadásának legnagyobb része román nyelvű, a magyar darabok a keddi programban kaptak helyet.
Rendhagyó évadnyitóra várta a közönséget az Aradi Kamaraszínház tegnap este a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében, ahol a nézők a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjával, Esterházy Péterrel találkozhattak.
A Bánk bán pénteki bemutatója után ma este 7 órától újabb bemutatóval, ezúttal ősbemutatóval várja a közönséget a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. Sławomir Mrożek Egy nyári nap című darabja magyar nyelven először kerül színpadra, az előadást Zakariás Zalán rendezésében láthatják az érdeklődők a színház kamaratermében.
Felméri Cecília animációs technikával készült dokumentumfilmje, a Mátyás, Mátyás nyerte a Călărașiban megrendezett filmfesztivál fődíját. A 7Arte címmel megrendezett filmfesztivál a hétvégén fejeződött be. Az 59 filmet felvonultató seregszemlét immár 13. alkalommal rendezték meg.
Rendhagyó színházi évadnyitó keretében Esterházy Péter lesz hétfőn este az Aradi Kamaraszínház vendége: az író nyitja meg az új évadot, amelyben több magyarországi társulat és produkció is vendégeskedik.
Nagy sikerrel mutatták be Újvidéken a Szerb Nemzeti Színházban a Kolozsvári Állami Magyar Színház Suttogások és sikolyok című előadását. A csütörtök esti előadásra a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál (BITEF) keretében került sor.
Incze László tanárról, helytörténészről neveznék el a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. Közel 4 500 személy írta alá a világhálón, illetve nyomtatott formában az erre vonatkozó kérvényt.
Lezárult a hétvégén a háromszéki Angyaloson a budapesti Krétakör és a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely A papnő című produkciójának második előkészítő tábora.
A zsűri díját Sári Zsuzsa alkotása: „Csak ritka a fenyőfa, az a baj”– A szarvasi székely története kapta. A legjobb film kategóriában Alexandru Solomon: Kapitalizmus – a mi titkos receptünk című dokumentumfilmjét díjazták, és rendezői díjjal jutalmazták Zsigmond Dezső Bárányfelhő című alkotását.
Két hazai film alkotóinak adták át - megosztva - a zsűri döntésének alapján az első díjat a tudományos filmek fesztiváljának szombati díjkiosztóján. Így első díjas lett a magyar történelem érdekes epizódjait feldolgozó Magyarország története - Vitam et sanguinem című alkotásával - ezúttal rendezőként - az ismert televíziós szerkesztő-riporter Nagy György. Mellette megosztott első díjban részesült ifj. Kollányi Ágoston a csillagászat világába...
Katona József Bánk bán című darabjával indítja az évadot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A Bocsárdi László által színre vitt dráma bemutatójára péntek este 7 órától kerül sor a színház nagytermében.