Ezer eurós pályázatot hirdetett az udvarhelyi színház

Ezer eurós pályázatot hirdetett az udvarhelyi színház

Drámapályázatot hirdet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A dráMÁzat című kiírásra bárki jelentkezhet eddig még be nem mutatott magyar vagy román nyelvű drámával tematikai és műfaji megkötés nélkül.
2011. október 27., csütörtök

Szórványturnén az Aradi Kamaraszínház

A dél-erdélyi Petrozsényban lép fel az Aradi Kamaraszínház művésze, Éder Enikő Különjárat című estjével szombaton – ez az első állomása a Bethlen Gábor Alap által támogatott szórványvidéki turnénak.
Szórványturnén az Aradi Kamaraszínház
Szórványturnén az Aradi Kamaraszínház
2011. október 27., csütörtök

Szórványturnén az Aradi Kamaraszínház

2011. október 27., csütörtök

Határon túli alkotóknak is adható a Bessenyei-díj

Magyarországi és határon túli alkotók is megkaphatják mostantól a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, amelyet a színművész szülővárosa, Hódmezővásárhely alapított, és eddig csak helyieket ismertek el vele.
Határon túli alkotóknak is adható a Bessenyei-díj
2011. október 26., szerda

Vádat emeltek a Kolozsvári Román Opera igazgatója ellen

A Kolozs megyei táblabíróság ügyészei vádat emeltek Cristian Rareş Trifan rendező, a Kolozsvári Román Opera vezérigazgatója ellen egy több mint 7000 eurós szerződés ügyében.
Vádat emeltek a Kolozsvári Román Opera igazgatója ellen
2011. október 26., szerda

Festmények közszemlén

Az utcán mutatkoznak be a háromszéki képzőművészek. Az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat részeként tíz kiállítóállványt helyeztek el a város központjában, ezeken három oldalon összesen harminc képzőművészeti alkotás tekinthető meg, festők, szobrászok, textilművészek, fotósok, akcióművészek munkái.
Festmények közszemlén
Festmények közszemlén
2011. október 26., szerda

Festmények közszemlén

2011. október 26., szerda

Animációs világnap Váradon

Idén is megtartják az animáció világnapját Nagyváradon, ám ezúttal nem szervezi meg lassan hagyománynyá váló fesztiválját a Metrion Egyesület. A világnapot azonban egész hétvégén ünneplik a Szabadság moziban, illetve a Moszkva kávézóban – tudtuk meg Balázs Zoltán és Mátza Teréz szervezőtől.
Animációs világnap Váradon
Animációs világnap Váradon
2011. október 26., szerda

Animációs világnap Váradon

2011. október 26., szerda

Elhunyt Liviu Ciulei

Életének 88. évében elhunyt Liviu Ciulei román színházi és filmrendező, aki a román színház egyik kiemelkedő és meghatározó egyénisége volt. Ciulei 1923-ban született Bukarestben, műépítészeti és zenei tanulmányokat folytatott, de tehetsége igazából a színházi szakmában teljesedett ki.
Elhunyt Liviu Ciulei
Elhunyt Liviu Ciulei
2011. október 26., szerda

Elhunyt Liviu Ciulei

2011. október 26., szerda

Új Színház-ügy: letiltott Sütő

Nem játszhatja Sütő András Káin és Ábel című drámáját a budapesti Új Színház – jelentették be a Színház.hu portál tájékoztatása szerint a marosvásárhelyi író jogörökösei.
Új Színház-ügy: letiltott Sütő
Új Színház-ügy: letiltott Sütő
2011. október 26., szerda

Új Színház-ügy: letiltott Sütő

2011. október 26., szerda

Korunk freskója Kákonyi Csillától

Banner Zoltán művészettörténész Kákonyi Csilla marosvásárhelyi festőművészről írt, illusztrált kötetét mutatták be hétfőn az alkotó szülővárosában, ez alkalomból tárlatot is nyitottak műveiből a Kultúrpalota kiállítótermeiben. „Amit itt látunk, az korunk freskója” – kezdte Kákonyi művészetének a méltatását Banner Zoltán.
Korunk freskója Kákonyi Csillától
Korunk freskója Kákonyi Csillától
2011. október 26., szerda

Korunk freskója Kákonyi Csillától

2011. október 26., szerda

Testet öltenek a szavak

Testet öltött szavak – A magyar nyelv hangzásvilága a mesétől a hangjátékig címmel szervez színházi előadás- és workshopsorozatot Lantos Erzsébet beszédtanár, a Balassi Intézet marosvásárhelyi lektora.
Testet öltenek a szavak
Testet öltenek a szavak
2011. október 26., szerda

Testet öltenek a szavak

2011. október 25., kedd

Ez a Szigligeti nem az a Szigligeti

A színház és a trupp névadójának, Szigligeti Edének a legismertebb vígjátékát választotta évadnyitóul a nagyváradi színtársulat. A Liliomfi bemutatója több értelemben is különleges volt: nemcsak az új évad kezdetét jelezte, hanem ez volt az első olyan előadás, amelyet a frissen restaurált színházban játszott a társulat, ráadásul immár önálló, jogilag és gazdaságilag is román testvértársulatától független magyar színházként. Mindennek a...
Ez a Szigligeti nem az a Szigligeti
Ez a Szigligeti nem az a Szigligeti
2011. október 25., kedd

Ez a Szigligeti nem az a Szigligeti

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2011. október 25., kedd

Oscar-film az Alter-Native-on

Huszonhárom ország ötvenhat filmje került be a november 2–6. között Marosvásárhelyen zajló 19. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál tizenegy órás versenyprogramjába – mutat rá a szervezők tegnapi közleménye. Az 1993 óta évente megrendezett eseményen immár hagyománynak számít, hogy játékfilmekből sem lesz hiány.
Oscar-film az Alter-Native-on
Oscar-film az Alter-Native-on
2011. október 25., kedd

Oscar-film az Alter-Native-on

2011. október 25., kedd

Díj a Pál Adriennek

Különdíjjal jutalmazta a vasárnap befejeződött luxemburgi filmfesztivál zsűrije Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjét – közölte a Magyar Filmunió. A CinÉast filmfesztivált október 5. és 23. között negyedik alkalommal rendezték meg Luxemburgban.
 Díj a Pál Adriennek
 Díj a Pál Adriennek
2011. október 25., kedd

Díj a Pál Adriennek

2011. október 25., kedd

Jubileum a Székely Nemzeti Múzeumban

Száz éve, október 22-én tették le a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum alapkövét. Háromszék egyik legjellegzetesebb és leghíresebb épületét Erdélyben egyedülálló módon Kós Károly múzeumnak is tervezte.
Jubileum a Székely Nemzeti Múzeumban
Jubileum a Székely Nemzeti Múzeumban
2011. október 25., kedd

Jubileum a Székely Nemzeti Múzeumban

2011. október 25., kedd

El Grecótól Rippl-Rónaiig

A 20. század első felének egyik legjelentősebb művészetpártolója előtt tiszteleg a budapesti Szépművészeti Múzeum El Grecótól Rippl-Rónaiig – Nemes Marcell, a mecénás műgyűjtő című időszaki kiállítása.
El Grecótól Rippl-Rónaiig
El Grecótól Rippl-Rónaiig
2011. október 25., kedd

El Grecótól Rippl-Rónaiig

2011. október 24., hétfő

Visszalép Dörner György?

Színészek, művészek és közéleti személyiségek tiltakoztak Dörner György igazgatói és Csurka István intendánsi kinevezése ellen szombaton a budapesti Új Színház előtt.
Visszalép Dörner György?
Visszalép Dörner György?
2011. október 24., hétfő

Visszalép Dörner György?

2011. október 24., hétfő

Otthon, otthontalanság: hármas könyvbemutató Kolozsváron

„Földrajzi értelemben csak a térképen vannak meghatározott városok, egyébként mindenkinek van egy személyes városa, ez derül ki az antológiából is, hiszen minden szerző másképpen írt a témákról” – hangsúlyozta Demény Péter, a Látó folyóirat szerkesztője a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban csütörtökön megtartott könyvismertetőn, ahol elsőként a Városlátók – Berlin, Bécs, Bukarest című idei antológiájukat mutatták be a folyóirat...
Otthon, otthontalanság: hármas könyvbemutató Kolozsváron
2011. október 24., hétfő

World Liszt Day: emléktáblát kapott a zeneszerző Kolozsváron

Igazi multikulturalizmus jöhet létre annak köszönhetően, hogy Kolozsváron hosszú idő után először helyezik ki egy világhírű magyar személyiség emléktábláját – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás, Magyarország kincses városi főkonzulja a Liszt Ferenc-emléktábla avató ünnepségén szombaton. A Kolozsi Tibor szobrászművész által készített plakettet az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak otthont adó épület falán helyezték el, az elismert zeneszerző ugyanis...
World Liszt Day: emléktáblát kapott a zeneszerző Kolozsváron