2011. október 27., 09:332011. október 27., 09:33
„Régi terve a színházunknak, hogy még teljesebbé tegyük a DráMA Kortárs Színházi Találkozót, amelyet idén immár negyedik alkalommal szerveztünk meg. Úgy gondoljuk, hogy valami olyat kell tennünk, ami a jelenben történik, és minél több embert megmozgat, ezáltal még inkább felkeltve az érdeklődést a színház iránt” – fejtette ki a Krónika kérdésére Csurulya Csongor, az intézmény művészeti vezetője.
A beérkező pályaműveket egy kilencfős zsűri bírálja majd el, tagjai a helyi és más társulatok szakemberei közül kerültek ki. A zsűri által legjobbnak ítélt mű szerzője 1000 eurós díjban részesül, ugyanakkor amenynyiben a darab színrevitelét a Tomcsa Sándor Színház lehetségesnek látja, akkor a következő, 2012–2013-as évadban be is mutatják azt.
A jeligés alkotásokat 2012. május 31-én 15 óráig lehet beküldeni a színház posta- vagy e-mail címére. A pályázati kiírásról és az elérhetőségekről bővebb információkat honlapcímen is találhatnak.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.