Az ünnepekre hangolódás jegyében vette kezdetét csütörtökön a kolozsvári Adventi Könyvvásár, melyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg, s melynek idén (is) az Europa Nostra-díjjal kitüntet Vallásszabadság Háza ad otthont.
A kolozsvári Operettissimo együttes rendkívüli karácsonyi gálakoncertre várja a zene szerelmeseit december 15-én, 18 órától a Bágyoni Kultúrotthonba! Az ünnepi hangulatot előidéző produkció a Zenei utazások Várfalván című projekt negyedik állomása.
Hosszújáratban címmel a Pest és a Duna-delta között közlekedő egykori folyami gőzhajójáratok több mint másfél évszázados történetét bemutató kiállítás nyílik szombaton a temesvári Víz Múzeumában.
Ha az embernek meginog az identitása, akkor természetesen a más emberekhez fűződő viszonya is kibillen egyensúlyából, megkérdőjeleződik, vagy egyenesen ellenkező előjelet kap.
A vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösség december 15-17-e között Kolozsváron tartózkodik, az aktivitásukkal kapcsolatos Szentély őrei (2023-as epizód) elnevezésű rendezvénysorozat keretében többféle eseményre is sor kerül.
Az Aradi Kamaraszínház legújabb saját produkcióját, a Hamletet láthatják az érdeklődők az amerikai John Blondell úttörő rendezésében december 16-án, szombaton este 20 órakor a Bábszínház termében.
Az Idea Könyvtér december 14–17. között szervezi meg a 9. kolozsvári adventi könyvvásárt a Vallásszabadság Házában. A megnyitót csütörtökön 11 órától tartják – közölték a szervezők.
Bánffy Miklós születésének 150. és Kós Károly születésének 140. évfordulója alkalmából nyílt vándorkiállítás szombaton az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKK) támogatásával a Pesti Vigadóban.
Újabb adalék az első világháború korabeli erdélyi társadalmának megismeréséhez az a családi levelesládából előkerült, majdnem félezer üzenet alapján szerkesztett kötet, amely nemrég jelent meg Ilkei Ferenc és családja levelezése 1915-1918 címmel.
Szeleczki Rozália Cicaverzum című romantikus vígjátékának romániai bemutatóját december 15-én tartják, a cím hivatalos román verziója În Mâțăvers – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület, amely „cicaszépségversenyt” hirdetett.
Egész napos tematikus műsorfolyammal tisztelegnek valamennyi magyar Nobel-díjas előtt december 10-én, vasárnap a a magyar közszolgálati csatornák.
Fábián Enikő Poór Lili-díjas színművészről, a Szigligeti Színház Életműdíjasáról szóló, Molnár Juditnak a Krónika volt munkatársának kötetét mutatják be december 20-án 17 órától a nagyváradi színház páholyelőcsarnokában.
Szék község önkormányzata a közösségi médiában számolt be arról, hogy december 6-án ünnepi rendezvénysorozat keretében a település polgármestere díszpolgári oklevéllel és plakettel köszönte meg Korniss Péternek munkáját.
Egy kivételes életútra, páratlan művészre, Kós Károlyra emlékeznek születésének 140. évfordulóján Kolozsváron – közölték az események szervezői.
Népdal orgonaszóra – első hallásra meglehetősen szokatlannak tűnik a párosítás, ezért is ígérkezik különleges zenei csemegének a koncert.
A Koltai Lajos rendezésben készült semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat – közölte az MTI-vel szombaton a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Jótékonysági estet ad Selmeczi György, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész december 18-án az Óbudai Társaskörben.
Meglepő megállapításokat tett egy tévéműsorban Grigore Leșe, az egyik legnevesebb román népzenész, folklorista, aki azt állítja, hogy az egyik legismertebb román hazafias népdal magyar eredetű.