Péntektől vasárnapig három helyszínen ingyenes filmvetítésekkel, koncertekkel, éjszakába nyúló bulikkal várja a marosvásárhelyieket a vándorfesztivállá avanzsált kolozsvári TIFF.
Két bemutatóval készül az új évadra a Háromszék Táncegyüttes: A banda című táncszínházi előadást Könczei Árpád rendezi, a Mesemozaik munkacímet viselő interaktív táncos mesejátékot pedig Furik Rita viszi színre.
Zajlanak az Esetlenségünk krónikája címet viselő új produkció próbái a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínházban – tájékoztatott Tamás István irodalmi titkár.
Zsúfolt időszak előtt áll a Nagyváradi Állami Filharmónia, hétfőn kezdődik ugyanis Az Ősz Szimfóniái névre keresztelt klasszikus zenei hét, amely halmozott jelentőségű az intézmény számára.
Nemzetiségi Színházi Kollokviummal veszi kezdetét az új évad a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban.
Nem szándékozik letérni a néhány évvel ezelőtt elkezdett útról, hanem azt szeretné folytatni még nagyobb elszántsággal a Maros Művészegyüttes.
Nagyvárad lesz szerdától öt napon keresztül a hazai bábozás központja, kezdődik ugyanis az Erdélyi Hivatásos Magyar Bábszínházak Fesztiválja, az első FuxFeszt, amelyet a helyi Szigligeti Színház Liliput Társulata hagyományteremtő szándékkal indít útjára.
Hét bemutatót tervez a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amely a 65. évadára készül – adta hírül a teátrum.
A kiadók, kereskedők, kultúraközvetítők egyaránt azt jelzik, jelenleg a gyermekkultúra az egyik olyan ágazat, amelyik épülőben van – ennek jár utána a Korunk folyóirat szeptemberi lapszáma.
Hiltrud Schäfer és Wilfried Bohne német képzőművészek tárlatát nyitják meg szeptember 16-án, hétfőn 18 órától a Pál Aukciósház és Galériában.
A kolozsvári színművészetin végzett Pál Emőke és Aida Avieriţei színésznővendék nyerte el megosztva a legjobb színésznőnek járó díjat az egyéni műsor kategóriában a Costineşti-en szombaton véget ért HOP – Fiatal Színészek Gáláján.
Elnyerte a különdíjat a székelyudvarhelyi Alla Breve Vegyeskar a hétvégén Nagybányán rendezett Liviu Borlan Nemzetközi Kórusversenyen, amelyet Románia legfontosabb ilyen megmérettetéseként tartanak számon.
Ismét megjelent oroszul Kányádi Sándor Világlátott egérke című kötete a Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállításra és Vásárra, amelyen Magyarország a díszvendég. Kányádi és a megzenésített verseit játszó Kaláka jelenleg a rendezvényen vesz részt.
"Egyetemes értékeket teremtett, és lázas munkával eltöltött évei során úgy ötvözte a hagyományt a modernnel, hogy gyökeresen átértelmezte ezek viszonyát, és teljesen új formanyelvet teremtett" – hangzott el a textilművész, néprajzkutató egykori lakhelyén.
Az emberke tragédiája című, felnőtteknek szóló előadását mutatja be az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Marosvásárhelyen, hétfőn 19 órától.
A gyerekeket kívánja megszólítani a Csíki Játékszín a tanévkezdés hetében: három előadással és kedvezményes jegyárakkal várja az óvodásokat és iskolásokat.
A Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészetis hallgatóinak munkáiból nyílt kiállítás a Magyar Alkotóművészek Házában.
A vasárnap zárult, négynapos pulzArt kortárs összművészeti fesztivál nemcsak a művelődési, hanem a köztereket is belakta Sepsiszentgyörgyön.