Hét bemutatót tervez a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amely a 65. évadára készül – adta hírül a teátrum. A társulat színre viszi Kárpáti Péter Akárki című művét, amelyet Radu Afrim rendez. Sepsiszentgyörgyön is bemutatják a Bocsárdi László igazgató által rendezett Hamlet című előadást, amely a Tamási színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója, és amelyet a július elején kilencedik alkalommal megszervezett gyulai Shakespeare Fesztiválon mutattak be első alkalommal.
2013. szeptember 10., 17:422013. szeptember 10., 17:42
2013. szeptember 10., 17:532013. szeptember 10., 17:53
Az évad harmadik bemutatója Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című vígjátéka lesz, amelyet Zakariás Zalán rendez. A magyarországi, színházi tanulmányait Marosvásárhelyen folytató Porogi Dorka rendezővel is együttműködik a sepsiszentgyörgyi társulat, ő Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című művét állítja színpadra. A társulat Victor Ioan Frunză rendezővel is dolgozik, de még nem lehet tudni, melyik darabot állítja színpadra a román alkotó.
Az évadtervben két egyéni előadás szerepel: Kicsid Gizella színésznő Marguerite Duras A szerető című művet fogja előadni, Derzsi Ákos pedig Jevgenyij Griskovec Hogyan ettem kutyát című darabjával lép színpadra. A sepsiszentgyörgyi közönség vendégelőadásokat is megtekinthet, például Michal Walczak lengyel író Homokozó című művét, amelyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai adnak elő Bocsárdi László rendezésében. Ez utóbbi produkciót Bocsárdi megrendezte már vizsgaelőadásként a marosvásárhelyi egyetemen, de a sepsiszentgyörgyi közönség új formában láthatja az előadást.
Szintén látható lesz Szentgyörgyön a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közös produkciója, Székely Csaba Bányavakság című drabja, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Túl a Maszat-hegyen című Keresztes Attila által színre vitt mesejátéka.
Az új előadások mellett az idei évad bérletei érvényesek lesznek az elmúlt évadok felújított produkcióira, valamint az M Studio Mozgásszínház új bemutatóira és korábbi évadokból műsoron tartott előadásaira is. A teátrumot támogatni kívánók idén is vásárolhatnak mecénás bérletet 550 lejért, illetve két darabot ezer lejes áron. Emellett a felnőtt nézők 55 lejes áron válthatnak ötszöri belépést biztosító Ábel bérletet, amely nem névre szóló, és bármelyik repertoáron tartott előadásra érvényes előzetes helyfoglalás esetén, a bemutató előadásokra pedig 5 lejes különbözeti jegy vásárlásával lehet érvényesíteni.
A 39 lejes, névre szóló, öt belépésre feljogosító kulturális bérletet pedagógusok, a megye kulturális intézményeinek (könyvtárak, napilapok, múzeumok) alkalmazottai, valamint a városban működő ifjúsági szervezetek tagjai igényelhetik. A 23 lejes diákbérlet négyszeri, a 26 lejes nyugdíjas, illetve a 24 lejes vidéki bérlet pedig ötszöri belépést biztosít a színház előadásaira. Az új évad bérletei mától kaphatók a Városi Kulturális Szervezőirodában.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!