Szereti a moszkvai közönség Kányádi verseit

Kányádi Sándor kötete, a Világlátott egérke ismét megjelent orosz nyelven, ezúttal a moszkvai KompaszGid nevű kiadó gondozásában. A Kossuth-díjas költő a Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállításra és Vásárra érkezett, amelynek idén Magyarország a díszvendége.

MTI

2013. szeptember 09., 18:422013. szeptember 09., 18:42

 

Amíg a Kaláka együttes a könyvkiállításnak helyet adó nagy csarnok Adyról elnevezett sétányán zenélt a közönségnek századforduló hangulatát idéző kávéházi pódiumon, a Világlátott egérke című mesekönyvet is sokan forgatták, vásárolták. A fordítás Tatyjana Voronkina munkája. „Mutatós könyv és szeretjük a verseket” – mondták az érdeklődők.

„Nagy örömmel vettem, hogy újra kiadták. Kicsit csodálkoztam, hogy ez a fiatal kiadó nem is tudott arról, hogy korábban már egy másik orosz könyvkiadó is megjelentette ezt a könyvet, de hát ez egy nagy ország” – jegyezte meg a költő. Kányádi Sándor, ha nem is gyakori vendég Oroszországban, de mint az MTI-nek elmondta, számos kapcsolat fűzi hozzá. Először 1956. október 27-én érkezett Moszkvába a romániai írószövetség küldöttségével. A forradalmi események hallatán telefonon üzent barátainak: „nehogy kihagyják, ha lesz valami”.

„Aztán megcsinálták nélkülem, és hiába mentünk Fodor Balázs barátommal a központi bizottsághoz, Páskándiék hat évet ültek a börtönben a semmiért” – emlékezett az idős költő. Kányádi Sándor 2004-ben járt újra Oroszországban, amikor a Raduga (Szivárvány) kiadó gondozásában megjelent egy verseiből összeállított válogatás. Akkor jutott el a költő Udmurtföld székhelyére, Izsevszkbe, ahol felkereste a sztálini elnyomás áldozatául esett Kuzebaj Gerd udmurt költő (1898-1937) szerelmének, Oki Asalcsinak a múzeumát. „Amikor Gerdet gulágra küldték, Oki Asalcsi (orosz neve: Akulina Veksina 1898-1973), az első udmurt költőnő elhallgatott, többet nem írt” – mondta. Oki Asalcsi később Vlagyimir Filatov, a két háború között elismert orosz szemészprofesszor tanítványaként kiváló szemészként dolgozott tovább. „Kuzebaj Gerd pedig az udmurtok Kós Károlya, Kodály Zoltánja és Cseh Tamása volt” – méltatta az udmurt költőt Kányádi. Annyira meghatotta őt Gerd szerelmének, Oki Asalcsinak a története, hogy verset is írt róla, amelyet 2004-ben a költőnő izsevszki múzeumában helyezett el. Ott, ahol a magyar Himnusz egy példányát is őrzik – mondta.

„Mindenütt jártam ezen a földgolyón, ahol zömmel magyarok élnek” – mesélte a költő. Arra a kérdésre, hogy a Kalákával sokat járja-e még a világot, huncut mosollyal a szemében azt válaszolta: „Mi az hogy velük, ők velem!” A Moszkvai Nemzetközi Könyvvásáron fellépő együttes képviseletében Gryllus Dániel az MTI-nek arról beszélt, hogy jelenleg egy erdélyi költők verseit tartalmazó gyerekdallemezen dolgoznak, amelyet majd marosvásárhelyi könyvvásáron mutatnak be novemberben. Közben Olaszországba és Göteborgba utaznak, a svéd városba Kányádi Sándorral. A Kaláka együttes 1981-ben járt először Erdélyben, akkor kezdték énekelni a Kányádi-verseket. „Sándor bácsi az, akitől a ma élő költők közül a legtöbb élményt kaptam” – mondta Gryllus Dániel. Hozzátette: remélik, hogy verséneklőkként ezekből az élményekből sokat tudtak továbbadni a hallgatóságnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban